2010. augusztus 30., hétfő

Lajstromba szedett gondolatok

Könyv listával kezdődött... Talán, ha jól hiszem!
Az elolvasott könyvek listájával, ahol a kedvenceket egy parányi piros csillag jelöli.
Aztán jöttek az elolvasásra váró könyvek. Ebből is lista lett, ami egyre hosszabb, mert hogy bárhol olvasok jó kritikát, könyvismertetőt egy könyvről, azt felírom... Aztán talán sosem olvasom el!
Most pedig már ott tartok, hogy lassan az egész életem listázva lesz.

A múltkori nagy fellelkesedésem, a "Hála-lista", után van már "Szeretem.." és "Szeretnék..." lista is. A "Szeretem lista" a leghosszabb. A "Hála-lista" aztán át lett ütemezve, de létezik, meg van, olykor gyarapodik is... Ez lista mindent - igyekszik - magában foglalni, amelyet már megszerettem életem 20 éve alatt és olyanokat is, amelyek újdonsült 'szerelmek'. Igyekszem, mindent leírni, ami tényleg szebbé és boldogabbá teszi az itt töltött időt. Olykor nagyon nehéz gondolkodni, és írni valamit - olyankor nem is erőltetem -, viszont van, amikor nem tudom beelőzni az írással a gondolataimat, úgy cikáznak a szeretetteljes dolgok a fejemben.
Nincs - itt sem - fontossági sorrend, mint leírok, amit szeretek. Legyen az élőlény, tárgy, élmény vagy érzés. Bármi, csak szeressem!

Egy kis töredék a listából:
Szeretem...... a tavaszt.
... amikor valakinek tetszik, amit csináltam, készítettem, mondtam, vagy tettem.
... amikor új helyeket fedezhetek fel. Legyen az egy új szállás, egy új bolt vagy egy új város, ország.
... az állatok emberekhez való kötődését.
... a fákat. Főleg a nagyokat és a magasakat. A szép zöldeket.
... a biciklin való suhanást.
... az emberek különbözőségét.
... amikor kellemesen csalódok valamiben vagy valakiben.
... a csöndet.... az egyedüllétet és a magányt.
... amikor valaki nem mond (többnyire) semmit, csak érezteti, amit gondol.
... a fiúk hátát és kezét.
... (talán a legjobban) a gyönyörű, kifejező szemeket.
... a természetes vörös hajú embereket.
... a kávé illatát.
... a felhőket.
... észrevenni a szívmelengető pillanatokat.
... az erkélyen, az udvaron való kávézásokat.... amikor valaki gondjait hallgatom és tudatosul bennem, hogy én bizony jó helyzetben vagyok, mert ezek mellett az én vélt problémáim eltörpülnek.
... amikor nem akarnak rám erőltetni semmit, hanem inkább megértenek, elfogadják a döntéseimet.
... amikor rájövök, hogy az álláspontommal, véleményemmel, felfogásommal nem vagyok egyedül.... amikor elégedett vagyok önmagammal.
... amikor mindenki rohan, de nekem van időm megállni és észrevenni, hogy mindenki rohan.
... a vasárnapi ebédeket.
... a repülő madarakat nézni.
... amikor elalvás előtt még, lecsukott szemmel a sötétben, félálomban szövögethetem a saját álmaimat.
... a régen várt találkozásokat.
... az önfeledt, hasfájós nevetéseket.
Ennek hatására, indítottam el a "Szeretnék..." listát is. Minden olyan dolgot, álmot, tervet, élményt megpróbálok rajta összegyűjteni, amelyet reményeim szerint elérhetek, megélhetek a még hátralévő időben.
Naivan sokkal kisebb papír darabra kezdtem el gyűjtögetni ezeket a dolgokat, mint az előző lista dolgait, gondolván, hogy itt nem lesz olyan sok minden, mivel ismerem magam, és sokszor úgy vélem, hogy nincsenek is igazán terveim. Aztán leültem, elgondolkoztam és bebizonyosodott ennek ellenkezője... Hogy igen is, sok tervem van és sok álmom...
Erre is néhány példa - az egyébként még nyúlfarknyi listáról:
Szeretnék...
... egy Vespa-t.
... sokat utazni. Bejárni Magyarországot, eljutni a világ leghíresebb városaiba, Oroszországba és Izlandra mindenképpen.
... egy igaz jó barátot.
... olyan munkát, ami kreatív és örömet okoz végezni.
... minél több könyvet kiolvasni.
... eljutni a kedvenc együtteseim koncertjére.... esküvői fotós lenni.
... nagy udvart és nagy kertet.
... borostyánnal befuttatott házfalakat.
... aktívabb, céltudatosabb, összeszedettebb, bátrabb és barátságosabb lenni.
... megtanulni zongorázni vagy hegedülni.
... kiállítást tartani a fotóimból.
... külföldön dolgozni/élni.
... minél több mindent megtapasztalni, megtanulni.
Tehát itt tartok... Listázok! Hol aktívabban, hol passzívabban. Mindenesetre jó dolognak tartom.
A "Szeretem..." lista abban segít, hogy ebben a rohanó, brutális, tönkretett világban észre tudjam venni, a számomra örömet okozó, szép dolgokat.
A "Szeretnék..." lista pedig erőt ad ahhoz, hogy mindig van előre, mindig vannak tervek, mindig vannak álmok és megélésre váró pillanatok!




( deviantart )

2010. augusztus 18., szerda

A hála lista

Tegnap este olvastam egy cikket. Pontosabban egy interjút, Szalay Ádámmal - a már sokat emlegetett -, Nők Lapjában.
Nagyon tetszett, amiket mondott magáról Ádám - aki egyébként a TV2 Napló c. műsorának főszerkesztője. Valamint a felfogása. Bizonyára nagyon pozitív, kedves és jólelkű ember lehet. Legalábbis én így ismertem meg a másfél oldalas interjú alapján.

Elmondta, hogy volt egy válságos-zavaros időszaka az életének - Persze, kinek nincs? Eddig ez nem is érdekes. -, amikor is megnézte a Titok c. filmet, amely felnyitotta a szemét. Rájött, hogy lehet még boldog, sikeres és elégedett. Csak meg kell tanulnia az afelé vezető utat, első lépésként talán azzal, hogy felhagy az önsajnálattal.
A film segítségével megismerkedett Jack Canfield-del, amerikai pszichoterapeutával. Akinek azóta számos könyvét elolvasta, és amelyek mindegyikéből tanult valamit. Ezek a dolog hozzá segítették a mai életéhez, felfogásához és életszemléletéhez.

Mondta, hogy mióta Canfield "alapelvei" szerint él, minden nap szán idő arra, hogy 5 dolog leírjon, amiért hálás az életében. És ez tetszett meg nekem annyira!
Elgondolkodtam, hogy én is mennyi mindenért lehetek hálás az életben... Apró, jelentéktelen dolgokért is, hiszen nem mindig az óriási dolgok azok, amelyek előrébb visznek, amelyek nagy hatással vannak az életre.
Így hát eldöntöttem, hogy lista írásba kezdek. Hála lista írásba. Lesz egy kis jegyzetfüzet, amelybe - ha nem is minden nap -, de leírok olyan dolgokat, amelyekért hálás vagyok. Nálam nincs limit. Annyit írok egy nap, amennyit akarok és az sem baj, hogyha nem rendszeres.
Tehát ma délután tollat ragadtam és el kezdtem összegyűjteni a hála lista első hálás dolgait. Azóta egy híján 40-en jött össze és még mindig járnak a gondolataim. Volt olyan is, amelyet leírtam, aztán átgondoltam, hogy hamarabb írtam, mindig gondolkodtam. Azt kihúztam, de csak egy ilyen dolog volt.
Mindenesetre írni fogom, amíg tart a lelkesedés és remélem életem végig kitart. Ezzel majd példát állíthatok magamnak - meg talán másoknak is -, hogy mennyi mindig dolog van, amelyekért hálásak lehetünk az életben. Hogy mennyi minden olyan, számunkra magától értetődő dolog van a mi életünkbe, amely másoknak korántsem olyan egyértelműen hétköznapi. Valamint ezáltal majd jobban tudom értékelni a dolgokat, remélem, bízom benne!

Tehát Szalay úr nagyon szimpatikus dolgokat mesélt.Azt is elmondta, hogy tervei között szerepel, hogy minél több emberrel megtanítsa Canfield módszerét. Ha nekem csak közvetetten is, de sikerült! - Mindenképpen el fogom olvasni Canfield jó néhány könyvét!

(Szalay Ádám és Jack Canfield - forrás: google)

2010. augusztus 16., hétfő

"Surprise"

A napom könnyek között kezdődött! Félreértés ne essék, ezek öröm könnyek voltak, és azért sírtam, mert meghatódtam.

Délelőtt benéztem a facebook-ra. Olvasgattam az üzenőfalat, rákattintottam egy linkre, amelyet az egyik kedves ismerősöm osztott meg. A videó nyitó képén egy vörös rózsacsokorral álló fiú áll, akinek a nyakába egy piros pólós lány ugrik éppen. A videó címe pedig ez: 2010. augusztus 2. 19:49. Fogalmam sem volt ez alapján, hogy mire számítsak. Talán ez keltette fel az érdeklődésemet!
Aztán elindítottam a videót...Egy 10 éves amerikai kislány mutatkozik be az elején, és elmondja, hogy az apukája Irakban szolgál. Aztán egy felirat következik, hogy Surprise, azaz Meglepetés.
Innen kezdődik el igazán a videó...

Iraki szolgálatukból hazaérő fiatal fiúk, vőlegények és apák lepik meg családtagjaikat azzal, hogy bejelentés nélkül jönnek haza. Vagyis saját maguk a meglepetések! Hogy egyáltalán élnek, hogy túl éltek!
A több, mint 10 perces videók alatt számos örömteli arcot láttam!
Már az első meglepetésnél - amit egyébként a bemutatkozóban beszélő kislánynak okoz az apukája -, együtt könnyeztem az átélőkkel.Hihetetlen hatással volt rám a videó. Én nem igen szoktam sírni filmeken, videókon, de ez megindított!
Elképzeltem, hogy milyen lenne, hogyha az én anyukám, apukám, barátom, szerelmem vagy testvérem menne el Irakba harcolni.... Hogy minden ott töltött percet, órát, napot, hetet, hónapot, évet végig aggódni, hogy vajon hazajön-e még valaha?!
Örülök, hogy ezek az emberek hazatértek a családjukhoz - és örülök mindazoknak, akik hazaértek már, illetve túl élték a háborút (és túl is élik).Egy háborúnál mocskosabb és undorítóbb dolog szerintem nincs a világon! Ugyan nem éltem még át egy háborút sem a saját kis 20 évemben, de a történetekből, a múltból, az elmeséltekből - amiket a nagypapámtól is hallottam - érzem, hogy hatalmas törést tud okozni az ember életében az, amit ott lát, tesz vagy vele tesznek! Sosem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni és nem is kívánom senkinek, hogy ilyen helyzetbe kerüljön!Egy háború, az erő fitogtatás sosem vezet semmi jóra. A hatalmak, a döntő bírák sosem gondolnak bele abba, hogy hány családot tesz tönkre egy-egy háború. Csak a saját pénzüket hajtják. Ami számukra csak egy halott ember, az mások számára az egész élet! Döbbenetes, hogy ezt még mindig nem látják be oly sokan!

Mindenesetre ajánlom mindenkinek a videót! http://www.facebook.com/home.php?#!/video/video.php?v=455621345922&ref=mf