Élet morzsák

Elterveztem, hogy a legutóbbi bejegyzésemhez kötődően leírom azokat a dolgokat az életben, amelyek örömet okoznak számomra. Bármilyen aprók is. Lehet bármi, érzés, ember, tárgy, bármi.
De bevallom nem ment.Mát körülbelül háromféle módon álltam neki összeszedni és leírni mindazt, ami örömet okoz, de nem találtam egyik módszert sem megfelelőnek. Először mindegyikről írtam valami kis összefoglalást, aztán csak elkezdtem írni szavakat egymás mellé, semmi sorrend nélkül, csak ahogy eszembe jutottak. Aztán próbáltam összeszedni valamilyen rendszerbe őket, és úgy megfogalmazni... De egyik sem tetszett igazán!Túl sok minden, amit szeretnék megfogalmazni. Túl sok minden, amit meg sem tudok fogalmazni, csak az eszembe, vagy a szívembe tudom és érzem, hogy hogy is van ez.
Úgy hogy inkább hagyom! A lényeg, hogy most feltöltöttem boldogság és öröm morzsával!
Összegyúrtam a morzsákat egy nagy gombóccá és most rágcsálom, persze mindezt csak képletesen. Mindenesetre elmondhatatlanul jó érzésekkel tölt el!

(deviantart)

"Keresem és halmozom a jót!"

Egyetlen újságot olvasok rendszeresen és legszívesebben. Ez pedig a Nők Lapja - és ezt már jó párszor említettem az előző bejegyzéseimben is! Tele van emberséggel, érdekességgel, igazi tanáccsal és nem utolsó sorban valósággal, élettel! Nem úgy mint sok, magát női magazinnak nevező újság, ami korántsem magazin attól még, hogy méregdrága ruhákat mutat be közel 100 oldalon keresztül. - Véleményem szerint!Bizony sokszor lemaradok egy-egy számmal, mert nem mindig van rá időm olvasni, de az utóbbi hetekben nagyon jól behoztam a lemaradásomat és már csak egy számmal vagyok lemaradva a legújabbtól. Tehát most a 27. lapnál tartok, a július 7.-nél.Sok érdekességet olvastam benne, de a legjobban egy interjú sorozat fogott meg, amely a 16.
Öt, különböző korosztályból - 20+, 30+, 40+, 50+, 70+ - származó nő mondja el, hogy mikor érezte magát igazán boldognak. Van, aki arról mesél, amikor megtalálta a szerelmét - 20+ -, van aki a vállalkozása beindításáról - 40+ -, van, aki úgy véli, hogy a boldogságot leggyakrabban magunknak teremtjük meg, van, aki a 70. születésnapját tartja a legnagyobb boldogságának. Számomra egy 30+-os hölgy/nő/lány V. Éva véleménye tetszik mégis a legjobban! Ő azt mondja, hogy nem tudna kiemelni egy (nagy) eseményt, ő úgy gondolja, hogy a pillanatok, az apró élmények tetszik őt boldoggá! Pl. tegnap, amikor az édesapjával színházba ment.Erről jóval korábban egyszer én is írtam: http://szilvamondta.blogspot.com/2009/02/boldogsag.html Hogy úgy gondolom, nem egy-egy esemény, egy-egy nagyobb lélegzet vételű dolgot tesz (feltétlenül) boldoggá, hanem az apró pillanatok, amelyek csak úgy véletlenszerűen rám találnak. És bizony, talán sokkal jobban tudok ezeknek örülni, mint valami nagy dolognak!
Örülök tehát Éva véleményének, mert szimpatikus, hogy nem csak így gondolom én!
A cikk írója egyébként az elején leírja, hogy csukjuk be a szemünket, mi olvasók is, és idézzük fel a legboldogabb pillanatunkat... Megpróbálkoztam vele! Be kell valljam, nem egy valami jutott eszembe, hanem csak úgy repkedtek ide-oda a gondolatok a fejemben, ennek hatására. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy nem csak egy esetben voltam ez ideáig boldog, hanem szinte olyan sokszor, hogy szinte nem is tudnám mindet felidézni. Nagyon jó érzés, nagyon jó!
Aztán most visszagondoltam, hogy mikor voltam pl. a héten boldog. Lássuk csak...
... amikor hétfőn meg tudtam, hogy megérkezett az első idei fizetésem.... amikor megtaláltam a listát arról, hogy mire fogom költeni.
... amikor két estén, az anyával közösen sütött, isteni csoki tortát maradékát vacsoráztam.
... amikor megdicsértek a munkahelyen, hogy milyen ügyesen dolgozom.
... amikor megköszönték, hogy segítettem valamiben a kollégáknak.... amikor - úgy hiszem pénteken -, észrevettem, hogy az egy másik műszakban dolgozó munkatárs, egy nevető fejet rajzolt egy kartonlapra, az őt váltó kollégainak.
... amikor péntek este felültem a buszra, hazafelé tartva az előttünk ülő két - szintén diák - lány nevetése betöltötte a buszt.
... amikor szombaton, vásárló körútra indultunk a nővéremmel Győrbe, és - szinte - megvehettem mindent magamnak, amire vágytam; így szert tettem egy újabb kedvenc kisruhára.
... amikor tegnap úgy feküdtem le aludni, hogy tudtam, ma sokáig alhatok, mert nem lesz semmi dolgom. :)
Ezek voltak azok a pillanatok, amelyek a héten boldogsággal töltötték el a szívemet!
Nagyon jó felidézni ezeket a pillanatok, mert az ember tud belőle töltekezni olyankor, amikor nem történik semmi boldogságos!

(saját fotó)

Csütörtök esti gondolatok

Tegnap este munkából - nyári diák munka - hazaérve, jóllakottan, megfürödve - a hosszú és meleg nap után -, lefeküdtem az ágyra és elgondolkoztam. A legjobban ilyenkor szeretek filozofálni. Mindenről. Mindegy miről. Valamiről.
Tegnap azon gondolkoztam el, és azon merültem álomba, hogy milyen munkát szeretnék én igazán űzni ha már "felnőtt" leszek. Amikor már nem (csak) azért megyek el dolgozni, hogy a mindenféle kisebb, nagyobb kedvemre való dolgokat megvehessem magamnak, hanem azért, hogy fenntartsam magam, majd a családom, hogy lakást tudjak bérelni/ venni, hogy autót tudjak vásárolni és satöbbi satöbbi...
Fejbevágóan kiábrándító lett az eredmény, mert igazából nem jutott eszembe konkrét terv! Megint keringtek a gondolatok a fejemben, mindenféle szakma és lehetőség az eszembe jutott. Próbáltam elképzelni magam különféle helyzetekben, munkakörökben, de igazán egyiket sem éreztem magamhoz elég közelinek!
Ez zavar. Olyan összevissza így minden! Honnan tudjam, hogy akkor merre induljak el igazán? Honnan tudjam, hogy mi, ami igazán érdekel, és amihez igazán értek? Honnan tudjam, hogy ami talán érdekelne, abban van-e lehetőségem? És még sok ezer ilyen és ehhez hasonló kérdés lepte el hirtelen az eszemet!
Szeretek fotózni, nem szeretném abba hagyni. Bármilyen formában is folytatom és űzöm életem végéig, de akarom! Jó lenne, hogyha tudnék vele pénzt is keresni. Persze, természetesen nem ez a legfőbb célon, nem ezért csinálom az egészet. De azért bizony jó munka lenne, amely egyben a hobbim is. De nem szeretnék divat fotós lenni! Nem szeretnék fehér vászon előtt álló, agyon sminkelt, divatosnál divatosabb lányokat fotózni egyfolytában. Nem mondom, abban is van valami, de engem nem érdekel. Nem az én világom a megkreált mű valóság!
Portré, riporter és esemény fotós szeretnék lenni. De nem az, aki a háborúkról meg az összetűzésekről fotóz. Hanem aki pl. egy újságcikkhez készít a riport alanyról fotókat.
Meg esküvői fotós szeretnék lenni. Olyan, aki egy pár, élete talán legszebb napját örökítheti meg. Ez nagyon vonz! Egy esküvői pár látványa mindig olyan kellemes és különlegesen jó érzéssel tölt el, igazán nagy öröm lenne, hogyha pedig én azzal okoznék nekik örömöt, hogy igazán hozzájuk közel álló képsorozattal tehetném még emlékezetesebbé a nagy napot!
De nem tudom, hogy ez a szakma menyire biztos és mennyire jövedelmező! Persze tudom, hogy a legtöbb minden rajtam múlik, a hozzá állásomon. De ha nincs szerencsém - mert ehhez is kell bizony, mint a legtöbb mindenhez az életben -, és még sem jön össze? Valamint, hogyha ez csak mellékállásként válna be, mi lenne a főállásom?
Újságírást tanulok, szeretek írni, szeretek újságot olvasni, de ettől még nem leszek újságíró. Ahogyan - lassan már 2. éve - tanulom ezt a szakmát, bizony nem sokra megyek majd azzal, hogyha kézben tartom a papíromat róla. Az hogy szeretek írni, jelent valamit, de nem sokat, mert elég amatőr szinten űzöm, már amikor, mert bizony mostanság ezen kívül, meg valódi naplómon kívül, semmit nem írok. Pedig kellene, de egyszerűen vagy túl lusta vagyok, vagy nincs rá időm!
Valamint úgy gondolom, ahhoz, hogy újságíró legyek, már mint, amilyen én szeretnék lenni, pl. a Nők Lapjában, - mert talán ez az egyetlen olyan női lap, amely közel áll hozzám és amely értelmes dolgokat ír, nem úgy mint pl. a Glamour vagy a Joy - ahhoz bizony nem elég egy egyszerű kis OKJ-s bizonyítvány. Ahhoz ennél sokkal több kell, azt meg nem tudom, hogy én igazán akarom - e?!
És ezzel ki is bukott belőlem a lényeg. Nem tudom, hogy akarom -e én igazából azt, ami a fejemben jár. Nem tudom, hogy biztos vagyok - e a döntéseimben, és ha igen, akkor azok jó döntések - e? Nem tudom, hogy mennyire lenék képes helyt állni azokban a helyzetekben, amelyek szükségesek ezekhez a szakmákhoz. Fogalmam sincs!
Talán ezeket a dolgokat kellene először tisztáznom magammal és csak utána elgondolkozni azon, hogy IGEN vagy NEM...

Felismerés

Mostanság sokszor nem ismerek magamra. Sokat változtam. Nagyon sokat változtam! Nem teljes egészemben, hanem a dolgokhoz való hozzáállásomba, felfogásomba, egyes dolgokról való vélemény formálásban! És ezt pozitívan élem meg, mert pozitívan változtam! Azon az úton haladok, olyan emberré kezdek válni, aki mindig is szerettem volna lenni. - Na jó, nem mindig. Ez túlzás. Inkább az utóbbi pár évben! - Kezd e jellemem olyanná formálódni, amilyenre eddig mindig akartam formálni. Ennek nagyon örülök!
Fogalmam sincs, hogy miért kezdett el ez most ennyire változni. Nem voltak eget rengetően nagy változások az életemben, amelyek meghatározták volna az utóbbi pár évem alakulását. De talán, éppen a változások híján értem rá egyre inkább foglalkozni magammal és a jellem formálásommal. Lehet, bizony lehet!Régebben mindig figyelnem kellet, hogy a számomra legfontosabb, legapróbb mozzanatokra, élményekre, érzésekre is odafigyeljek, mostanság ezekre már úgy spontán "rálátok". Nagy öröm, mikor felfedezem, hogy már nem kell keressem, hanem egyszerűen ezeket már egyszerűen csak átélem!
A felfogásom is sokban változott. Egyre kevésbé érdekel a külvilág, a külcsín, és a más emberek véleménye. - Persze érdekel a véleményük, de csak keveseké. Úgy hiszem körülbelül a 10 ujjamon meg tudnám számolni, hogy kik azok, akiknek a véleményére igazán adok. A többiekkel egyszerűen nem törődöm!A negatív megjegyzéseket, véleményeket, amelyek rám irányulnak, vagy amelyek olyan dologgal állnak szemben, amely számomra igenis pozitív, nagyon jól megtanultam kezelni és hárítani. Persze, meghallgatom, rágódom is rajta, de már korántsem tesz rám, akkor hatást, mint korábban és ez jó! Kevésbé válok ettől érzelgőssé és gyengévé. - Persze vannak olyan negatív vélemények is, amelyek tetszenek és segítenek! Ezekre nem igaz az előbbi megjegyzés.
Egyre inkább elkezdtem a saját fejem után menni, a saját elhatározásaim szerint cselekedni, viselkedni. - Korábban ez sokszor megingott! - Ez nem önfejűség, nem, ez inkább önállóság. Jó is lesz már, hogyha így lassan 21 évesen magamra szedek egy jó adag önállóságot, mert kezdek félni, hogyha ez nem történik meg mihamarabb, akkor könnyen elhatalmasodhatnak felettem a dolgok. - De attól nem félek, hogy nem tudnék megállni a saját lábamon, mert hiszek benne, hogy igenis meg tudnék, csak azért nem mindegy, hogy az ember lelke hogy éli át ezt az egészet!
Úgy gondolom, hogy sokan nem vették észre ezt a változást! Sőt, talán rajtam kívül senki sem, de nem is zavar, nem is akarom, talán nincs is rá szükségem! A lényeg, hogy én tudom, én megtapasztalom ennek minden apró pozitívumát és kész.
Tudom, hogy ezért sokan furcsán néznek rám, hogy nem nagyon érdekel a külvilág, és mivel ezáltal nagyon sok ember nem érdekel, akiben nem látom a hajlandóságot arra, hogy ennek az "én kis világomnak" a része legyen, de nem zavar! Sokat gondolkodtam rajta, hogy az emberek miért nem közelednek hozzám sokszor. Biztos vagyok benne, hogy ez megmutatkozik kívülről is, és ezáltal hárítok, sokakat. Gyötrődtem rajta, de már igazából rájöttem, hogy semmi értelme! Aki nem fontos, az nem érdekel. - Nyersen és egyszerűen. - Akivel pedig találkoznom kell, beszélgetnem kell, barátkoznom kell, kötődnöm kell hozzá, azt úgy is megtalálom - vagy ő engem -, azzal úgy jó viszonyt fogok ápolni! Ez ilyen egyszerű! Tudom, hogy ilyen dolgok az élet egyszerűen hoz magával, és minden úgy történik majd - egy idő után biztosan -, hogy az a legjobb legyen. Ebben hiszek, ez az élet filozófiám, hogy ilyen szép, irodalmi gondolattal zárjam ezt a bejegyzést! :)

(deviantart)

Végre péntek

Igazság szerintem el sem hiszem, hogy a mai nappal vége a hétnek!
Hétfőn, amikor neki álltam dolgozni és "1 óra" elteltével (:D), amikor befejeztem, úgy örültem, hogy így indul a hét és mindjárt vége is az egésznek, és itt is lesz a nyakunkban a hétvége!
Aztán a kedd már nem alakult ilyen jól... Sőt egyre lassabban peregtek a munkában töltött órák, így a hét többi napja is. Hihetetlenül vártam már, hogy beköszönjön a péntek! - Most meg már az várom, hogy este 10 óra legyen és a busszal döcögjünk hazafelé.
Mondtam is - még a múlt héten - Petinek, hogy mióta dolgozom jobban tudom értékelni a hétvégéket. De ez így is van! A suli annyira laza volt az utolsó fél évben (?), hogy nem sokkal különbözött a péntektől, a szombattól vagy a vasárnaptól.Viszont most, hogy két műszakban, heti 5 napot, 8 órában dolgozom - ráadásul a héten +50°C fokban; délelőttös műszakban pedig hajnali kelés mellett -, nagyon nagy szükségem van erre a 2 napra.
- De persze nem panaszkodom, hiszen én vállalkoztam erre a munkára, senki sem kényszerített! És de jó lesz, amikor - újra -a saját pénzemet költhetem! :) Most jut eszembe, jövő héten meg is jön az első fizetésem! Nagyon öröm! -
Így is ezek a két napok tele vannak zsúfolva mindennel, ami csak bele fér, de így sem jut időm mindenre, sajnos!
Tegnap este már elgondolkoztam, hogy hogy osszam be ezt a két napot.
Szombaton, sokat szeretnék aludni. - Bár, mivel a héten délutános vagyok, így délelőttönként van időm aludni, viszont nem tudok így sem eleget. Annyira elfáradok, hogy 10 órakor kényszerítem magam arra, hogy felkeljek, hogy azért legyen időm még délelőtt ezt-azt csinálni. - Lustálkodni akarok, és akkor felkelni, amikor már úgy érzem, hogy nem tudok többet aludni.
Gyurmázni is szeretnék, mert van megrendelésem már! :) - Aminek nagyon örülök! - De sajnos az idő hiány miatt, kések vele, de azért igyekszem a hétvégén mindenképpen elkészíteni őket, valamint jó lenne már kicsit kreatívkodni, mert nagyon hiányzik.
Szombat délután pedig megyek Szafihoz játszani. - Ha minden igaz, jön Kriszti barátnőm is, mert mondta, hogy mindenképpen szeretne már játszani vele. :)
Estére Petivel filmnézést tervezünk, ami kellő befejezése lenne a napnak.
Vasárnap is igyekszem majd sokat aludni... Ebéd után pedig ismét tekerek Szafihoz játszani. Ki nem hagynám, semmi pénzért! :)
Délután pedig fotózás! :) Lívi barátnőm barátja írt még a múltkorában, hogy szeretne 3. évfordulójukra "normális" közös képeket magukról. A múlt hétvégére terveztük, de aztán közbe jött valami... Így a most vasárnap már tuti! :) Nagyon nagyon várom! Rég fotóztam, vagyis modelleket! Nagyon sok terv, ötlet és helyszín van a tarsolyomba, amiknek remélem a nagy részét meg is tudjuk valósítani! :)


Már csak pár óra és vége a dolgos hétköznapokban! :D