Kávészünet

Délután kiültem az erkély kövére, néztem a felhőket, ahogy szállnak az égen, kávét kortyoltam és elgondolkodtam. Rájöttem, hogy az egyik legjobb hétvégém volt ez a mostani!
A család - anya, apa és egy gyerek, a nővér -, elutaztak Szombathelyre. Az eredeti tervben még én is szerepeltem, aztán hosszas gondolkodás után eldöntöttem, hogy én inkább itthon maradnék. - Félreértés ne essék, szeretem a családom! :)
Tavaly nyáron, töltöttem itthon egyedül 2 napot. Isteni jó volt! Ez motivált a döntés hozatalban. - Persze azért kicsit sajnálom, hogy nem voltam ott a többiekkel a kirándulásokon, de meg kell valljam, jobban tetszett nekem itthon.
Nem volt senki az utamban ebben a kis lakásban. Ha letettem valamit valahova, az utána is ott volt. ... Tetszett nekem itthon egyedül!Átélhettem kicsit, hogy milyen lenne, hogyha egyedül élnék. Azt hiszem élvezném. :) Persze akkor kicsit másként élném át a helyzetet úgy hiszem, mindenesetre nem okozna gondot.
Főztem magamra, összetakarítottam magam után, rendet raktam, hangosan hallgattam a zenét, amikor akartam, felhívhattam barátokat, és egyáltalán, azt csinálhattam, amikor és ahogy csak akartam. :)
Sajnálom is, hogy még pár óra és vége az egésznek! De lesz még ilyen, majd csinálok magamnak, amit adódik rá alkalom.Valamint a következő hétvégém is ígéretesnek látszik. Irány a főváros, ahol már vár Orsi barátném! Nagyon nagyon várom már azt a néhány napot is, remélem legalább annyira fogom élvezni azt is, mint ahogyan ezt! :)

(deviantart)

Akik szebbé teszik ezt a világot

Sokfélét szeretek olvasni. - Talán verseket szeretek a legkevésbé, noha volt idő, amikor még jómagam is rendszeresen gyártottam a rímeket.
Mostanság még is leginkább az emberi sorokról szeretek a leginkább olvasni (vagy hallani, vagy nézni a tévében).
Anyunak még karácsonyra fizettünk elő a Nők Lapjára, fél évre. - Bár jól lehet, hogy ezt már (jó párszor) megemlítettem, mint azt is, hogy azóta tudom, hogy ezzel igazából nem csak az anyukánknak kedveztünk, hanem magunknak is. Legalábbis nekem minden bizonnyal! - A két hetente megjelenő újságban van két rovat is, ami állandó jelleggel bemutat különböző embereket. Egymástó eltérő foglalkozású, korú, élethelyzetben lévő embereket. Az egyik ilyen, a 'Valaki valahol', a másik pedig az '1 nap élet'.Én is ember vagyok, így szeretek mások életével foglalkozni. Csak én nem pletyka szinten, bár olykor az is jól esik, bevallom. Sokkal inkább elgondolkodni mások életén, tanulni az őáltaluk már bejárt útból! Kicsit példaképnek tekintem mindegyikőjüket; mindegyiket, akiről már olvastam.
Mindig ámulatba ejtenek, azok a (kis vagy nagy) dolgok, amelyek őket elindították az útjukon, amelyek miatt megértek (minimum) egy újságcikket.Igazából most gondolok csak bele, nem is kell ehhez újságban olvasni ilyen emberekről. Csak körül kell nézzünk a környezetünkbe, és máris találunk legalább egy olyan embert, aki szintén bele illene egy ilyen szerepbe. Aki bátor és különleges! - Ha tőlem megkérdeznék, hogy ki lenne az, más kapásból mondanék is kettő ember, az egyik az anyukám lenne a másik pedig egy távbarát, egy érdi lány.
Örömmel tölt el a tudat, hogy vannak, akik még törődnek másokkal, akiknek fontosabbak más emberek, mint saját maguk. Akik a nehéz életük ellenére is képesek boldogan élni. Akik mindennap tesznek valamit azért, hogy ne legyenek szürkék a mindennapok.Akik szebbé teszik ezt a világot!

(deviantart)

Színes gondolatok

A hétvégén elővettem a gyöngyös dobozomat.
Nem kell semmiféle titkos vagy játékos dobozra gondolni, ez egyszerűen csak egy doboz, ami tele van gyöngyökkel. Színesebbnél, színesebb, formásabbnál, formásabb gyöngyökkel. Van ott hosszúkás, négyszögletes, gömb alakú, csíkos, pöttyös, fa, üveg, de még fém gyöngy is. Sokféle gyöngyöt rejt ez a rég elfeledett dobozka.
Hétvégén aztán leporoltam.
- Összekötöttem a két kedves tevékenységemet, a filmnézést és a gyöngyfűzést. Tudok egyszerre 100%-osan figyelni mindkettőre. Bár sajnos így szinkronosan kell nézzem a filmeket, mert azért az már nem megy, hogy olvassak is, nézzem a képernyőt is és még fűzögessek is, de hát annyi baj legyen! :) -Igazság szerint azért vettem ismét elő az ollót, a tűt, a cérnát és a gyöngyöket, mert a nővérem megkért, hogy készítsek a két barátnőjének, születésnapjukra, egy-egy nyakláncot. Ilyenkor mindig rá kell jöjjek, újból és újból, hogy nagyon szeretem én ezt csinálni. Nem is értem, hogy miért hagyok fel vele olykor, hosszabb-rövidebb időre. Mindenesetre rosszul teszem az biztos!
Így hát lázas füzögetésbe kezdtem. A két "megrendelt" láncon kívül, készítettem 3-4-et magamnak is. - Közben pedig 2-3 filmet megnéztem. :)
Régóta foglalkozom gyöngyökkel - kisebb, nagyobb kihagyásokkal. Még tizenéves korom elején kaptam rá a dologra. Elbűvölt az a sok apró, színes, csillogó, cukorkára emlékeztető gyöngy. Egyre több és több lett belőle. - Ekkor lett szükségem a dobozra is. - Foglalkoztam állatka és virág készítéssel, karkötő és nyaklánc készítéssel, és még gyöngyszövéssel is. Készítettem barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak, megrendelésre, pénzért, eladásra, itthonra, de a legfontosabb, hogy saját magam boldogságára!
Elég sok maradt meg azokból a dolgokból, amelyeket akkor készítettem. Van, amelyeket azóta szét szedtem és újakat készítettem belőlük. De máig is 3 dunsztos üveg, 1 ékszertartó dobozka őrizgeti a szépségéket.Szeretem őket viselni, mert örülök, amikor megdicsérik őket, és még jobban, amikor hitetlenkednek, hogy azt bizony én készítettem. És egyediek. Nem úgy, mint az a sok tömeg termék, amelyeket a boltokban vásárol az ember.
Kevés negatívumot tudok róla elmondani, leírni. A legfontosabb az, hogy egyre drágábbak a hozzávalók. Egy-egy csomag gyöngy is olykor drága, de még a drót vagy egyéb hozzávalók. Valamint az, hogy aprók, olykor elég szemfájdító tud lenni, valamint amikor szerteszét gurulnak a szőnyegen a szobában, az sem kellemes. :) De egyébként ezeken kívül, mindig örömömet lelem a gyöngyözésben.Sajnálom, hogy mára eléggé elfeledettek lettek ezek a kézműves dolgok! És sajnálom, hogy sok esetben ezért ki is nevetik az embert, hogy van aki még ezzel foglalkozik, amikor mindent meg lehet készen vásárolni - mert bizony már itt tartunk! Sajnálatos!
Mindenesetre engem ez cseppet sem tántorít el, sőt annál inkább szeretem, mert bővíthetem a gyöngyfűzők táborát! :)
Tegnap aztán el kezdtem keresgélni a neten újabb ötletek iránt, hogy ne csak egyszerű láncokat készítsek a jövőben, hanem képes legyek megdolgozni egy-egy nehezebb, de annál csinosabb ékszerért is! És hihetetlenül sok ötlete és mintát találtam. Sok gyöngyös blogot is találtam, ahol szebbnél szebb munkákat láttam. - Bár sajnálom, hogy ezeknél kevésszer van leírás az elkészítésre!
A kedvenc blogom: http://zitaekszer.blogspot.com/.

A sok ötlettől és színtől vezérelve elhatároztam, hogy belefogok én is effajta ékszerek elkészítésébe! Amint lesz rá a héten időm, bele is vágok és ügyeskedem majd, remélem minél több sikerrel és ügyességgel! :)

(Saját fotók, saját ékszerek)

A kattintgatás örömei

Ha jól emlékszem, talán eddig még soha sem írtam a számomra egyik legkedvesebb tevékenységről, a fotózásról!
Szeretek fotózni. Úgy 3-4 éve kezdtem el - ha jól emlékszem és tudok számolni is. Nem fotózom gyerekkorom óta - ez bizonyára meglátszik a képeimen is -, nincs rólam olyan régi kép, amin totyogósként anyuék régi fényképezőjével a kezemben pózolok. Szóval ez nálam egy viszonylag új keletű hobbi.Emlékszem, az egész azzal kezdődött, hogy internetje lett a családnak. Internet, közösségi oldalak, szinte egy kutya. Kellett rólam kép. Friss, divatos, normális. Nekünk az időtájban még nem volt digitális gépünk, így tesóm akkori - és most már a mostani is - barátjától kértem kölcsön a fényképezőgépét. Digitálisat.
Úgy hiszem, akkor kapott el egy kissé a lendület. Szinte megtöltöttem a memóriakártyáját fotókkal, nevetett is rajtam. A legtöbb - sőt az összes -, képen én magam szerepeltem, mert kellett a sok új kép. Egy időre be is biztosítottam magam, az biztos! :)
És ez a roham folytatódott... egyre többször kértem kölcsön a gépet, hogy had fotózzak. Akkor már nem csak magamat, hanem mindent.Nem telt el sok idő, aztán mi is beszereztünk egy kis gépet (Panasonic Lumix DMC-LS2) itthonra, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy minél többet foglalkozzam a fotózással. A nővérem segítségével pedig olyan programokra is szert tettem, amelyekkel "csinosítani" tudtam a még "nyers" képeimet. Eleinte ezek kezdetleges kis programok voltak, amelyekkel leginkább kontrasztot és színezetet lehetett állítani. Aztán jött a Photoshop, amelyet azóta is használok, kisebb, nagyobb sikerrel. - Akkor még a CS2-t használtam, majd a CS3-at, amely azóta is sokban segít. Nem vagyok egy PS bűvész, talán nem is akarok az lenni. Számomra egy-egy képnél olykor sok a "mesterséges" segítség. Nem igazán tartom fotósnak az olyanokat, akik szinte megfestik PS-sel a fotóikat. Azok inkább PS művész, mintsem fotósok. A két műfaj nagyban eltér és el is kell, hogy térjen egymástól. Véleményem szerint!Az Panasonic-kal egészen a tavalyi év májusáig fotóztam, amikor is ballagásra kaptam egy Olympus E-420-at. Lehet, hogy túl nagy lépés volt a kis gép után. Féltem is tőle kezdetben, sőt a mai napig - így 1 év elteltével - is lenne mit tanulnom róla. Mindenesetre nagyon szeretek vele fotózni, sokkal több mindent képes vagyok vele megvalósítani, mint a kis kompakttal korábban. Annak már kimerítettem a lehetőségeit, legalábbis úgy vélem.
Tehát 1 éve már egy tükörreflexes fényképezővel kattintgatok. Mindent. De kedvenc témám azért van. A természet, a növények, a virágok és az emberek. Leginkább a portrék.
Amikor elkezdtem ezzel a hobbival foglalkozni, az időben sok fiatal döntött ugyanígy. Úgy hiszem akkor lett, úgy mond menő a fotózás. Egészen kedvező árakon juthatott hozzá mindenki a digitális képekhez, ma már a tükörreflexesekhez is, így aztán hódított a fotózás.Egyre inkább kedveltek lettek azok az internetes oldalak, amelyeken a fiatal, kezdő fotósok megoszthatták egymással, másokkal a fotóikat. Jó ideig én magam nem töltöttem fel őket sehová, csak itthon nézegettem őket, illetve ismerősöknek mutogattam őket olykor, de nem gyakran.
Aztán rátaláltam a flickr-re, 2008 májusában. Folyamatosan töltöttem fel a fotóimat, miközben én is nézegettem és kommenteltem másokét. Ihletet merítettem mások munkáiból, ötleteket kaptam és nem egyszer elkeseredtem, hogy nálam fiatalabbak, jóval tehetségesebbek (voltak). De ez csak ösztönzőleg hatott rám, próbáltam mindig jobb lenni, újat mutatni, minél többet fotózni, hogy tanuljak önmagam és a fotóim által!Úgy hiszem a 2008 májusában feltöltött képeim és a 2010 májusában feltöltött képeim között van változás. Jó irányú, legalábbis bízom benne, hogy ezt nem csak én gondolom és látom így!
Korábban sokat adtam a flickr-re. Próbáltam minél inkább olyan képeket készíteni, amelyek tetszettek az ott lévő közösségnek. Az volt a cél, hogy minél több kommentet gyűjtsek be - bevallom. De már ez már megváltozott!
Rájöttem, hogy az ember nem sok mindent tanul az ott kapott kommentekből. Felszínes a legtöbb, és sablonos. Persze ezzel sincs baj, hiszen ha az ember mindig kap jó kritikát, akkor az pozitívan hat rá, örül, ha másnak tetszenek a képei. Mindenesetre már nem a flickr-nek fotózom, hanem saját magamnak. Sok esetben nem érdekel, hogy másoknak nem tetszik, amit fotóztam, mert nem másoknak akarok elsősorban megfelelni és tetszelegni a képeimmel, hanem saját magamnak.Egyszer megkérdeztem egy szakavatott fotóstársamat, hogy mit gondol a fotóimról? Mondjon véleményt, hogy jól csinálom-e azt, amit csinálok? Vagy mondja meg, hogy hogy lehetnék jobb?
És erre egy nagyon bölcs választ adott (megpróbálom idézni): "Kedves, hogy engem kérsz meg erre, de azt kell mondjam, hogy olykor még én is elbizonytalanodom és gondolkodom rajta, hogy eladjam az egész fotócuccot a fenébe... nem tudom megítélni, és nem is akarom! Ezt nem lehet. Addig fotózz, amíg örömet leled benne. Ne másoknak fotózz, hanem saját magadnak!" Meg kell valljam ezek a szavak nagyon eltaláltak engem és azóta eszerint a filozófia szerint törődök a fotózással. Nem szeretnék, úgy mond hivatásos fotós lenni, nem feltétlenül szeretnék a fotóimmal pénzt keresni, én magamnak szeretnék vele örömet okozni. Szeretném minél tovább csinálni, szeretnék minél több mindent megörökíteni!
Hogy visszakanyarodjak a "fotómegosztó oldalamhoz", el kell mondjam, hogy furcsa oldal az. Minél több ideje van fent az ember, észreveszi ezt. Többféle felhasználó létezik.
Van, aki elhiszi magáról, hogy tud fotózni; van, aki tud fotózni, de nem hisz önmagában; van, aki egyedi és nem törődik a tömegekkel és van, aki tényleg tud fotózni.
És ezek a csoportok nem csak a fotók készítésében oszlanak így meg, hanem a véleményezéseknél is.
Vannak, akik minden létező kép alá odaírják, hogy "szép", "szuper", "klassz" és hasonlók; van, akik próbálnak okoskodni, miközben ő maguk is egy csomó hibát elkövetnek; vannak, akik csak olykor írnak, de akkor értelmes szavakat; és vannak, akik csak azoknak írnak, akiket kedvelnek.
És eljutottunk még egy fontos dolgokhoz. A flickr-ön sokszor nem azt nézik, hogy mi van a képen, hanem, hogy ki készítette. Vannak olyan fotósok az oldalon, akiket nézegetek olykor, és nem értem, hogy miért nem véleményezi senki a képeiket. Hiszen sokszor jobbak, sőt, mint azok, amelyek 50 000 kommentet kapnak. És rájöttem, azért, mert ők nem kommentelnek mindenhova valami jópofát, nem írják a szar képek alá, azt hogy, "de szuper". Úgy hiszem kissé felszínes ez a dolog így!
Persze ennek ellenére egy csomó pozitív jellemzője is van az oldalnak, mint ahogy azt már fentebb említettem. Az ember ihletet meríthet, olykor bátorítják a pozitív kommentekkel stb. stb.

Tehát így állok én a fotózással! Szeretem. Szeretem, hogyha kattan a gép!

(deviantart)