Furcsa, hogy egy-egy jól sikeredett film, vagy csak egy-egy jelenet, szereplő, elhangzott párbeszéd vagy monológ milyen hatást képes gyakorolni rám. A film rendezés ezért lehet igazán jó munka. Az rendező képes hatni a nézőkre a film minden apró kis mozzanatával. Véleményt formál, megindít, szemeket nyit fel, szíveket melenget meg, elgondolkodtat, cselekvésre késztet, elszomorít, felvidít, megmosolyogtat, ellazít és így tovább.
Minden filmben a legfontosabb a mondanivaló, hogy az ember elgondolkodjon, hogy mi miért történik úgy a filmben, ahogy történik. Hogy tudja beleképzelni magát az ember a film környezetébe, egy-egy szereplő személyébe.
Én magam leginkább a drámákat szeretem. Ez a műfaj, ami a legközelebb áll hozzám. De ezenkívül jöhetnek a akció és kaland filmek, leginkább azok, amelyek egyszerre akciósak és kalandosak. Valamint a vígjátékokat is kedvelem, de nem azokat, amelyek tömör hülyeségről, és buta poénokról szólnak. Azokat nem tartom igazán értékes filmnek, bármennyire tetszik is egy nagy számú közönségnek.
Korábban kedveltem a horror filmeket és a thrillereket is. Szerettem nézni a rémületet, a félelmet a vért. Ma már egyre kevésbé. Belegondolok,hogy van, hol ez nem csak a filmvásznon, vagy a tévé képernyőn történik így, hiszen nem egy újság cikk szól ilyenfajta filmekbe illő durvaságról. Ráeszméltem, hogy nekem nincs szükségem az effajta vérengzésre.
Kedvenc műfajon belül azonban nem tudnék kedvenc filmet mondani. Nem tudok egy nagy kedvenc filmet sem mondani. Sok kedvenc filmem van, mint például - amelyek most az eszembe jutnak -, a Zongorista című film, az Élet szép, a Remény rabjai, A felolvasó, az Amélie csodálatos élete, a Komfortos mennyország, az Időutazó felesége, a Julie és Julia, a Sziget stb. stb.
Mindegyik filmből tanultam valamit. Mindegyik filmet meg tudom nézni újra és újra.
Leginkább hétvégente szoktam filmet nézni, egymagamban vagy párosban.
Tegnap este is el kezdtem egy filmet, amelyet nem régiben fejeztem be. - Igen, van, hogy filmeket két vagy több részletben nézek csak meg. Ezek olyan filmet, amelyek nem a kedvenceim.
Ez a tegnapi film is ilyen volt, de mégis említést kell tennem róla.
A Hajrá boldogság! (Happy-Go-Lucky) című film volt ez. Nem erre számítottam, miután elolvastam a rövid történetét. Egy Poppy nevű 30 éves tanárnőről szól, aki cseppet sem hétköznapi személyiség. Mindig vidám, mindig boldog, mindig mindenről pozitívan vélekedik. Nem a valódi hétköznapokban él. A film legelején el is hangzik egy gondolat a szájából, amikor egy könyv címét olvassa: "Út a valóságba - Oda bizony nem megyünk." Ez a film legelején már mindent elárul.
Poppy mindig színes ruhákban jár, és sok csillogó, zörgő ékszert visel kiegészítésként.
Egy barátnőjével, Zoe-val lakik közös lakásukba.
A történet ott indul, hogy ellopják Poppy biciklijét, miközben ő vásárol - illetve csak körbenéz - és elhatározza, hogy megtanul vezetni. Így hát órákat vesz, Scott-tól, a kissé ideges jellemű középkorú férfitól. Scott titokban beleszeret a lányba, de ez csak a film végén derül ki, amikor is meg tudja, hogy Poppy időközben beleszeretett egy férfiba, az iskolában dolgozó szociális munkásba... (Többet nem szeretnék elárulni a filmről, hátha valaki még a megnézése előtt jár.)
A film története nem hagyott bennem nagy nyomot, mert számomra kissé fura a film egésze, nem megszokott. Legalábbis számomra nem az.
Egyesek szerint Amélie angol testvére lehetne Poppy. Ebben viszont van valami. Talán ezért is kedveltem meg a főszereplőt, hiszen Amélie csodálatos élete nagy kedvencem, mint azt már korábban említettem.
Poppy különcsége, pozitivitása, életigenlése tetszik. - Persze lehet, hogyha az én környezetembe élne, én is kiakadnék párszor, mint ahogy a filmben Scott teszi.
Néha kicsit ugyan sok, sőt szerintem a Sally Hawkins kissé erőltetetten is játssza el a szerepét, de az alapgondolat, az alap személyiség - hogy így fogalmazzak - tetszik. Tetszik ez a nagy pozitivitás.
Olvastam az egyik film hozzászólásban, hogy minden háztartásba kellene egy Poppy. Van ebben valami, bár szerintem mindegyikünkbe kellene egy kis rész Poppy. Úgy minden más lenne! Az egész világ más lenne, hogyha csak egy kicsit is poppysodnánk!
