Karácsonyi gondolatok

Gyerekkorom óta lényegesen megváltozott a karácsony!
Tegnap elgondolkodtam, hogy mitől olyan másak az utóbbi éven a karácsonyok, mint korábban, és rájöttem, hogy ezért is az felelős, hogy felnőttem. Másként élem át az egész ünnepet... Furcsa, és ez nem pozitív furcsaság!
Sajnálom, hogy ez így alakult. Amikor gyerek voltam, nagy hatással volt rám a várakozás, a karácsonyfa, az ajándékok, a vacsora, az ebédek... Az új ajándékaimmal, játékaimmal foglalkoztam egész szenteste, és az utána következő két napon is egyfolytában. De ez megváltozott! Persze, a fa szépsége ugyan úgy tetszik, a vacsora ugyanolyan ízletes, az ajándékoknak ugyanúgy örülök, de ez korántsem olyan, mint anno volt! Igazán meg sem tudom magyarázni, de olyan, mint ha hiányt éreznék. Valaminek a hiányát, de nem tudom megmondani pontosan, hogy minek a hiánya ez. Nem tudom megfogalmazni!
Idén valószínűleg az is közrejátszik, hogy nincs egyáltalán olyan időjárás, ami passzolna a karácsonyhoz. Tavaszi idő van és esik! A meleg, kellemes idő cseppet sem karácsonyi, az eső pedig egy borús hangulatot ad ennek a nagy ünnepnek. Igazán lehetne olyan idő, mint, amilyen a múlt hét végén volt! Az való ehhez a három naphoz, nem pedig a meleg rekord!
Bízom benne, hogy egyszer még visszatér az a valami, ami hiányzik számomra a karácsonyból! - Bár az is lehet, hogy még sem. Mert lehet, hogy minden felnőtt így éli át a karácsonyt, csak erről még nem végeztem közönség kutatást. - Jó lenne, hogyha majd nekem is lesz(nek) gyereke(i)m, akkor majd megváltozik a helyzet és velük együtt majd újra gyerekként élhetem át a karácsonyt!

(A képek a mi karácsonyunk hangulatát örökítik meg!)

Szeretnivaló hófehér puhaság

Azt hiszem határozottan állíthatom, hogy az idei éven igencsak megszerettem a telet! Igaz, hogy eddig nem igen volt benne részem, hiszen még csak egy hete van igazán tél. Egészen múlt vasárnapig a télnek csak a legrosszabb részét, a hideget tapasztaltam. De aztán múlt hét vasárnap leesett az első hó!
Tegnap pedig újabb hó örvendeztetett, egészen reggeltől kora estig! Amikor először kezdett szállingózni, örültem, de nem gondoltam, hogy mikor körülbelül 1 óra múlva kinézek az ablakon újból, minden csodaszép fehér lesz! Szemet gyönyörködtető látvány volt!
Ma még szebb volt hótakaró a napsütésben! Csillogót, mint megszámlálhatatlan mennyiségű apró kristály! Nagyon jó volt sétálni! Ropogott a hó a talpam alatt, mindent belepett a hó puhasága!
Eddig nem kedveltem a telet és az időjárását, de igen, idén bizony nagyon megszerettem! Most már bizton állíthatom, hogy a tavasz és a tél a két legkedvencebb évszakom és remélem, hogy még jó sok ilyen nap lesz februárig, mint amilyen a tegnapi és a mai volt!

(Ezek a képek a mai séta alkalmával készültek!)

Kedd esti gondolatok

Mostanában sokszor figyelem a fiatalokat, a 13-16 éves korosztályt... És olyankor belegondolok, hogy milyen volt, amikor én voltam annyi idős... Annyira távolinak tűnik! Igazából nem is sok mindenre emlékszem - erre már egyszer egy korábbi bejegyzésben részletesebben kitértem -, de arra bizony igen, hogy mennyire más voltam. Mennyire máshogy gondolkodtam, láttam dolgokat és viselkedtem.
Anyunak is említettem, hogy mennyi mindent másként cselekednék, hogyha annyi eszem lett volna akkor, mint most és ilyen felfogásom lett volna, mint most. Erre anyu azt felelte, hogy bizony ezzel sokan így vannak és lesznek még ilyen alkalmak, amikor így gondolom...
Aztán belegondoltam, hogyha akkor másként cselekedtem volna, az egész mostani életem nem ez lenne és nem itt és így tartanék, bizonyára! Hiszen egyetlen kis változás is teljesen másfelé terelte volna a korábbi életemet, ami viszont nagyba befolyásolta volna a mostani alakulását... Azért kíváncsi lennék pár alternatívára.
Jó lenne, hogyha lenne egy időgép, amivel vissza mehetnénk ezekbe az években és megváltoztatnék ezt-azt, meglátni, hogy akkor hogy alakult volna az életem... Persze csak úgy kíváncsiságból, mert a végén mindenképpen vissza kellene térnem a mostani életembe, a valóéletembe. Nagyon jó lenne! Szerintem sok mindenre választ kapnék!
Vagy nem is lenne olyan jó? Fene tudja, igazából!
Mindenesetre, az biztos, hogy sokat változtam azóta. Felnőttem, ami azért nagy változás volt az életembe! Szinte hülyének tartom magam a korábbi, jó pár évvel ezelőtti viselkedésem miatt... Persze nem szégyenlem, nem is lenne értelme, hiszen ami megtörtént akkor, azt megtörtént. Nincs mit tenni! Minden egyes akkori döntésem és tettem meghatározta a további dolgok alakulását... Így inkább örülhetnénk, hogy sok esetben, nagyon sokban, nagyon jól döntöttem. Persze voltak olyan döntéseim is, amikben bizony másként döntenék, hogyha most, így 20 éves fejjel kellene... De sebaj, örülök a mostani életemnek! És nem cserélnék -úgy hiszem - senkivel!
Épp a múltkorában olvastam valahol, hogy addig boldog az ember, amíg nem érzi úgy, hogy cserélne mással! És én hiszek ebben, bölcs gondolat!

ÁrULÓház

Tegnap egy kis időt töltöttem az egyik bevásároló központban - nevén nevezve az Árkádban. Ahogy ott álltam és körbenéztem, megállapítottam, hogy én bizony nem szeretek ott. Nem szeretem azt a nagy sürgés forgást, ami ott zajlik. Azt a sok ember - bár a sok embert egyéb helyeken sem szeretem, sőt általában irtózom a tömeges emberrajtól -, aki siet és nem figyel a másikra. Mindenki eszeveszetten csak a pénzét költi - sok esetben felesleges dolgokra. A rengeteg pacsulitól bűzlő, márkásabbnál márkásabb ruhát hordó ember. Az agyon maszkírozott, korosodó gazdag nők. A szolibarna, műszempillás tizen- és huszonévesek. A kigyúrt, zselézett hajú, 'kihaénnem' fiatalemberek... Mind azt hiszik, hogy a márkás ruha naggyá tesz, hogy csak úgy lehetnek valakik, hogy ha minden ruhájuk az Árkád valamelyik üzletéből való és olyan flottul is áll rajtuk, mint ahogy a kirakatban díszelgő műanyagbabákon. Mindent meg is tesznek azért, hogy úgy is álljon rajtuk.
Mikor érti már meg ez a sok ember, hogy a kinézet, a pénz, a vagyon csak egy dolog. Ettől még nem lesz valaki emberi ember! Ahhoz bizony a pénznél sokkal több minden kell, nem olyasféle kézzel fogható dolgok, mint a pénz.
Elszörnyülködtem! És ezek még csak a látogatók. De az üzletekben sem más a helyzet.
A márkásabbnál márkásabb boltok között az ember választani sem tud. Mindegyikbe pedig képtelenség bemenni és körbenézni. Minden butikba vonzóbbnál vonzóbb, drága ruhák sorakoznak a polcokon, lógnak a fogasokon és állnak tökéletesen, a formás idomú próbababákon. Az eladónők, illetve lányok, mind alapozóval kikent csinoskák. Már ők magukban reklám arcok, bizonyára előírás is, hogy nem akárki állhat egy-egy pult mögött. De a legtöbb esetben - és tisztelet a kivételnek -, olyanok, hogy vidd a ruhát, lehetőleg minél többet, fizess és menj. Még egy mosolyt sem eresztenek meg, hogy legalább látszatra elhidd, hogy örülnek, hogy megvettél egy zoknik 2000 forintért.
Azon is elgondolkodtam, hogy ez csak engem, illetve a fogyasztó társadalom kis hányadát zavarja csak. A többiek, akik ott válogatnak és költik a pénzüket, ők jól érzik magukat?! Nem tudom elhinni. Még ha csak nem is foglalkoznék ezekkel a tényezőkkel, amiket körülírtam - amikkel egyébként képtelenség nem törődni -, még akkor sem értem.
Alapjába véve már olyan barátságtalan ez a hatalmas építmény, körbe körbe hatalmas ablakokkal. A sok körfolyosó, a zaj, a különféle fülembe ordító zene, minden egyes üzlet mellett elhaladva. Nem tetszik, hogy mindent megtalál az ember egy helyen, pedig ez a kényelmet hívatott szolgálni. Nem szeretem, hogy szinte mindent tálcán nyújtanak egy-egy ilyen helyen, hogy van elég pénzed hozzá, és amit végképp nem szeretek, az az, hogy például egy magam fajta ember, aki nem él olyan elvek szerint, ahogy az ott vásárlók nagy része, az az, hogy bemegyek és rosszul érzem magam. Mintha nekem nem lenne ott keresnivalóm. Talán ez az, ami a legjobban taszít!
Persze azért van, ami tetszik nekem az Árkádban, de ettől még nem fogok odamenni sűrűbben - sőt talán még ritkábban is, kb. évente egyszer -, az a könyves bolt és a műszaki bolt, ahol a kezembe vehettem a különféle fényképezőket, amelyekre ácsingózom. Bizony, bizony!

Bárcsak...

Rájöttem, hogy a kisgyerekek nagyon jó hatással vannak rám! A határtalan boldogságuk, a saját külön kis, naiv világuk annyira magával ragadó. Amikor egy kisgyerekkel töltök egy kis időt, mindig úgy visszavágyom én is abba a korba. Amikor még minden nap egy új kaland volt, amikor minden kis dolog felfedezés, hatalmas örömöt jelentett. Mennyire jó is volt...
A könyvbe is, amit most épp olvasok (Cecelia Ahern - Bárcsak láthatnál), erről van szó... A gyerekek világa mennyivel más, mint a felnőtteké! Annyi, de annyi mindent, annyi csodát tudnánk tanulni, mi felnőttek a gyerekektől. Úgy hiszem, hogyha ezzel mindenki így lenne, akkor nagyot változna a világ!
Én nem is emlékszem, hogy hogyan lettem gyerekből felnőtt! Ez nem olyan, hogy kedden még gyerekként fekszem le és szerdán már felnőttként kelek fel, én mégis így gondolom, mert nem emlékszem, hogy ez, hogy alakulhatott bennem.
Valószínűleg, mert ez a legreálisabb elgondolásom ezzel kapcsolatban, hogy a dolgok alakulása, az események és a korom nagyban meghatározták a felnőttség kialakulását bennem.
Vannak olyan gyerekek - akik már belelátnak a felnőttek zavaros dolgaiba -akik azt mondják, hogy ők bizony örökre gyerekek maradnak! De szerintem ilyen nincs. Ilyen nem létezik! Egy ember sem fog tudni örökre gyereknek maradni, nem ez az élet rendje. És mivel nem ez a rendje, hanem az, hogy egy idő után már bizony fel kell nőnie és felnőttként helyt állnia a világban, így nem tudja megakadályozni senki sem, hogy ez bekövetkezzen, bármennyire is szeretné!
Úgy vélem ezt még csak késleltetni sem tudja az ember, mert nem önmaga a befolyásolója a folyamatnak, hanem magam az élet! Arról pedig senki nem tudja, hogy hogy alakul holnap, vagy már a következő pillanatban!
Pedig bizony nagyon jó lenne örökre gyereknek maradni... Én is szívesen lennék az! Persze nem mindig, nem mindig szeretnék gyerek lenni, mert vannak felnőttes dolgaim, amiket viszont nagyon szeretek és szeretek jó néhány olyan dolgot, ami együtt jár a felnőttséggel, de azért bizony jó lenne néha-néha, egy-egy délutánra újra kisgyereknek lenni és játszani a végtelenségig!
Bárcsak lehetne így....

Jövő idő

Mostanság sokat gondolkodok az eltelt időre. Belegondolok, hogy már 20 éve - nem, mintha öregnek hinném ettől magam! - vagyok ezen a földön és annyi minden történt velem, amelyeknek a felére nem is emlékszem.
Sok olyan pillanat volt, amely meghatározta az életem, a további eseményeket, ezekre persze azért emlékszem, de nagyon sok olyan pilllanat volt, amelyek akkor voltak fontosak, amikor megtörténtek és csak az a pillanatot határozták meg, bizony ezek közül nem sokat tudnék felidézni. (Bár itt meg kell jegyeznem, úgy érzem nyár óta leengedett az agyam. Kiveszett belőle jó sok minden, amelyekre szükségem lenne, és mikor kutatok utánuk, nem jönnek elő. Ez zavar, hiszen sok mindent elfelejtettem, és ettől sokszor érzem magam hülyén!)
Például, mintha körülbelül úgy 4-5 éve megállt volna az idő. Ezt nem tudom, hogy magyarázhatnám el érthetően, de azért teszek rá egy kísértelet.
Arról van szó, hogy olyan, mintha ezek az évek alatt minden változott volna körülöttem, az emberek, a környezet, az egész világ, csak én lennék ugyanaz. - Ami persze nem igaz, hiszen rettentő sokat változam magam is az utóbbi időben. - Ez idő alatt történt dolgok,mintha csak úgy megtörténtek volna, miközben én ott sem voltam. Ez nagyon furcsa érzés! Pedig sok olyan dolog történt például az elmúlt 1 évben, amelyek többet bizony nem fognak!
Úgy érzem, telik az idő, én nem öregszem, csak a korom lesz egyre több.
Nem tudom, hogy ezzel mindenki így van -e, hogy a felnőtt kor teszi ilyenné az embert, mindenesetre engem mindig elgondolkoztat!
Szeretnék egy-egy pillanatot újra átélni, úgy ahogy igazán szeretném! Most már tudom, hogy mi hogyan történik majd, tudom, hogy mire kell odafigyelnem, hogy igazán fontos legyen az a pillanat, szeretnék visszautazni az időben és ezt megtenni!
De mivel erre nem lesz mostanában lehetőségem - sőt, úgy gondolom erre sosem lesz -, így hát "csak" annyit tehetek, hogy a még megélésre és átélésre váró pillanatokra a jövőben még jobban odafigyelek és majd akkor azok olyanok lesznek, amilyeneknek én elképzelem!

Csütörtök esti szerelem

Úgy hiszem, amíg az ember nem volt messze jó ideig attól az embertől, akit különleges szeretettel szeret, az nem is tudja, mit jelent az, hogy hiányzik valaki!

Magam világa

"Arról, mi az élet igazi élménye

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes és tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi-sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és a rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról. Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben."

(Márai Sándor - Füves könyv)

Az egész Márai könyv a kedvencem, de ez az egyik legkedvesebb részlete a számomra!
Mikor először olvastam, még nem értettem, hogy mit akar ezzel a szerző, de aztán telt az idő és rájöttem a lényegre. Arra, hogy az ember el kezdi megismerni önmagát. Felfedez dolgokat és megjegyez dolgokat. Tudja, hogy mik a legrosszabb tulajdonságai és mik azok, amikben a legjobb. Az ember számára ez a legnagyobb utazás élete során, valóban. Hiszen nem tudja, hogy mire számíthat, mi jöhet, mire jöhet rá a következő időkben...
Nincs is annál jobb érzés, mikor az ember lelke harmóniában él együtt a testével! Ez mindennek a nyitja. Ez a legfontosabb lépés a teljes értékű élet felé, úgy gondolom!
Sajnálom azokat az embereket, akik erre nem hagynak időt maguknak! Nem hagynak elég időt arra, hogy megismerjék önmagukat. Pedig ez nagy élmény, számomra legalábbis az, minden egyes apró mozzanata és új felfedezése!

A szívem csücske

Rájöttem, hogy igazán szerencsés vagyok!
Mert nekem van egy másik felem, aki a mindent jelenti. Szeretem Őt és Ő is szeret. Évek óta megbízom benne, Ő az egyetlen, aki a legtöbbet tudja rólam.
Fáj, hogy Ő most messze van és nem lehet mellettem, mikor annyira vágyom Rá! Zavar a nagy távolság, és a néha sosem múló idő... De persze ennek is majd vége lesz és akkor mindennél nagyobb lesz a boldogságom, mert én csak Vele érzem jól magam!!
Addig pedig várok...

Amik igazán fontosak...

Annyira furcsák vagyunk mi emberek!
Miközben a világ más részein nyomorban, háborúban, szegénységben élnek az emberek, mi örülünk és boldogok vagyunk.
Örülünk, hogy minden nap jut étel - napjában többször, van meleg ruhánk, ha fázunk, eljárhatunk szórakozni, hogyha úgy gondoljuk és lényegében mindent megtehetünk vagy megvehetünk, amit csak akarunk. Mindent, amitől jobban (?) érezzük magunkat! Mindez csak pénz kérdése!
Persze miközben a legtöbb ember a rengeteg pénzét költi az egyáltalán nem létszükséghez fontos dolgokra, bele sem gondol, hogy másutt ők effajta dolgokról még csak álmodni sem mernek!
Van, ahol a tiszta ivóvíz, az étel, a meleg ruha, a békesség, a jólét egyáltalán nem egyértelmű dolog! Nem is tudjuk elképzelni mi, akik - szerencsére! -, (még) nem éltünk olyan körülmények között, hogy másként is lehet élni, mint, ahogy most tesszük...
Vágyakozunk ezért-azért, bánkódunk, hogyha valamire még sem futja a pénzünk, amire már nagyon vágytunk, miközben attól az adott dologtól nem is megélhetésünk függ, hanem hogy jobban érezzük magunkat!


Erre a képre a minap bukkantam rá az interneten! Ezek a gyerekek iskolába mennek éppen. A palackban cseppet sem tiszta folyó víz van, amivel a szomjukat csillapítják. A lyukas talpú cipőről nem is beszélve...

Számomra hihetetlen, hogy ebben a civilizáltnak mondott 21. században ekkora szélsőségek vannak a társadalmi csoportok között!
Van, aki már nem tudja mire költeni a pénzét jó dolgában, mert szinte már nincs is olyan, amit ne tudna megvásárolni magának, miközben másoknak egy üres kifli sem jut reggelire -, mint például a képen látható gyerekeknek!
Nem is csak hihetetlen, hanem felháborító is!

Persze nem azt mondom, hogy az ember ne vegyen meg magának néha drágább dolgokat, ha megteheti. Nem erről van szó, hanem arról és azokról, akiknek csak a drága dolog jó! Felfoghatatlan számomra, hogy például Paris Hiltonnak miért kell a világ másik végéről származó, méregdrága ásványvizet inni itt Budapesten?! Nem csúszik le a torkán talán a "normális" fővárosi ivóvíz? Hihetetlen. Ezek a felháborítóan felesleges luxus dolgok.
"Mert ő megteheti" bizonyára ez lenne rá a válasz! Valószínűleg igen. De, ha nekem ennyi pénzem lenne, akkor is képes lennék meginni a csapból folyó vizet...
Szerintem alapvetően az emberek felfogásával van a probléma! Azzal, hogyha gazdag az ember és márkás dolgokat vesz, akkor hatalmasabbnak, kiváltságosabbnak tűnik, mint aki nem hord márkás ruhát. Az egész világ ezt diktálja felénk! Ezt közvetíti az egész média! "Minden, ami márkás jobb" - mondják. Pedig nem. Hiszen ami márkás, nem feltétlenül jó is. Ez a kettő nem függ össze! A legtöbb esetben az ember a márkát fizeti meg. A jól bevezetett és méregdrága márkanevet. Nem pedig a minőséget! De az emberek vakok, nem figyelnek ilyenekre! És mivel a pénz beszél -, mert igen is a pénz beszél-, így megfizethetik a márkát és így már egyből "menővé" vállnak! Így hiszik. És sokan ezt el is hiszik róluk, ez is bosszantó!

Én próbálok nem ilyen lenni!
Ha valamire vágyom - bár most nem is tudnám megnevezni azt a dolgot, amire vágyom és pénzbe kerül -, és nem kapom meg, nem csapok cirkuszt és hisztit! Beletörődöm és bízom benne, hogy talán megkapom később... Ha pedig még sem, nem dől össze a világ! Attól még nem leszek se több, se kevesebb.
Én nem hiszek abban, hogy ha valakinek pénze van, akkor már mindene van! A legtöbb pénzes ember elhiszi, hogy neki az ég világon mindene van. Miközben a világ, egyszerűen csodálatos dolgait észre sem veszik, amik igazán fontosak lennének az életben. Nekik csak az a fontos, ami kézzel fogható és mások számára megfizethetetlen. Közben pedig a legszebb dolgok az életben azon, amiket az ember érez, lát, hall és felfog. Nem pedig egy cipő, ruha, hatalmas ház és még sorolhatnám...
Igazából az ilyen embereket egyrészt szánom másrészt pedig sajnálom! Ők abban a világban élnek, ahol minden tündöklő és a pénz "boldogít"! El sem tudnák képzelni az életüket ezen drága dolgok nélkül.
De bízom benne, hogy egyszer majd nagyot fordul a világ és minden megváltozik!

Szeptember 3.

És immáron a 20. évembe léptem, éjfél után nem sokkal!

Minden egyes születésnapom után hitetlenkedve gondolok bele, hogy eltelt még egy év.
Pár éve el sem tudtam képzelni, hogy leszek én is 20 éves és lám!
Mikor az ember gyerek, nem gondolkodik ilyeneken, hogy milyen lesz majd, amikor 18-20 éves lesz. Csak úgy halványan elképzeli, hogy akkor már öreg lesz... Én így voltam legalábbis és most, hogy betöltöttem a 20-at, nem érzem magam öregnek! (Bár nem is vagyok! Ahhoz kell még 40 év!)
Gyerekkorban olyan lassan telik az idő - ezt pont a múltkor hallottam Amélie csodálatos életében. Minden egyes nap csigalassúsággal telik, aztán az ember 50 évesen hirtelen a fejéhez kap, hogy mennyi idő telt el. És valóban így van! - Bár én még nem vagyok 50 éves. De így 20 évesen is meg tudom ítélni, hogy majd én is így leszek annyi idősen. Mert már most úgy vagyok, hogy jesszus... Sok mindenre nem is emlékszem az egyek évekből! Furcsa ez, nagyon furcsa! És egyre furcsább lesz, ahogy idősödöm. Így van ez?

A vacsora: sült zöld paradicsom

Szeretem az olyan filmeket, amik olyan könyvek alapján készültek, amelyeket már olvastam.
Így volt ez a mára választott filmmel is. A Sült zöld paradicsom-mal. Nem régiben olvastam Fannie Flagg könyvét. Tetszett, nagyon tetszett, így az egyik kedvencemnek is tekintem.
Aztán a minap meg tudtam, hogy készült a könyv alapján egy film is. Nem is tudtam eddig!
Kíváncsi voltam, így megnéztem.
Ha másra nem is jók a könyvet feldolgozó filmek, arra igen, hogy összehasonlítsam az elképzelt története a megvalósítottal.
Sokszor, sőt legtöbbször azt tapasztalom - és rajtam kívül még mások is tapasztalják -, hogy a könyv sokkal jobb, mint a film. Bár ez nagyon evidens, hiszen minden ember másként képzeli el az olvasott könyv szereplőit, helyszíneit, történetét. Másként képzeli el az olvasó, mint az író. Vagy ahogy a rendező, aki aztán megfilmesíti.
De ebben az esetben, szinte olyan volt a film, mint a könyv. Persze az arcok mások, hiszen másként képzeltem el a főszereplő nő arcát, mint amilyen a színésznőé, Kathy Bates-é.

A történet arról szól, hogy van egy nő, Evelyn Couch, aki egy túlsúlyos munkanélküli és aki épp a változókorral küzd. Férjével egyre inkább elidegenednek egymástól. Miközben Evelyn próbálja menteni a házasságukat - minden este finom vacsorát főz, csinosan öltözködik, még foglalkozásra is jár, hogy könnyebb legyen a dolga -, férje,Ed eközben csak meccseket néz a fotelből és nem értékeli felesége törekvéseit.
Egy napon ellátogatnak a Ed nagynénjéhez a Rose Hills nevű idősek otthonába. A nagynéni nem látja szívesen Evelyn-t, így míg Ed a rokonával beszélget, Evelyn kiül a társalgóba egy szelet csokoládé társaságába. Amikor odalép hozzá egy öreg hölgy, Ninny Threadgoode. Ő is az otthon lakója, de ő csak addig marad ott, míg barátnője (és szobatársa) ott van.
Ninny egyből baráti csevegésbe kezd Evelyn-nel. Jócskán visszarepülnek az időben, miközben fiatalkori emlékeiről mesél.
Elmeséli annak a családnak a történetét, akik őt örökbe fogadták. A történet főszereplői két fiatal lány, Idgie Threadgoode és Ruth Jameson.
Idgie egy igazán különc lány, aki a saját szabályai szerint él, senki nem tudja kordában tartani. Nem jár templomba, ahogy azt a város szinte összes lakója elvárná tőle. A fekete emberekkel barátkozik, amit a korszellem nem tűr jó néven.Egyetlen embert szeret az életében a legjobban, a bátyját Buddy-t.
Buddy szerelmes Ruth-ba. Amikor egyszer együtt mennek sétálni, Ruth kalapja elrepül, a fiú pedig utána szalad a síneken. Beszorul a lába, miközben a vonat felé tart...
Buddy halála nagyon megviseli Idgie-t. Ruth elhagyj a várost, csak évek múltán tér vissza, a Threadgoode család kérésére, hogy próbáljon meg hatni Idgie-re.
Ruth először fel akarja adni, de aztán aztán megismeri igazából a fiatal Threadgoode lányt.
Idgie puszta kézzel szedi ki a friss mézet Ruth számára a méhek odújából és egy fantasztikus születésnapi meglepetést is rendez számára.
Ruth a nyár végén elhagyja a családot, mert udvarlója feleségül kérte. Idgie tajtékzani kezd, teljesen beleőrül abba, hogy elhagyja lány. Nem válaszol az esküvői meghívásra sem, de elmegy, távolról nézi végig az eseményt.
Évekig nem találkozik a két lány, amikor is Idgie erőt vesz magán, és ellátogat Ruthékhoz.
Ruth arcát egy nagy lila folt árnyékolja, amiből Idgie rögtön tudja, hogy férje mit művel vele.
Egy napon levél érkezik a Threadgoode házhoz, amiben Ruth édesanyjának halál híre áll, valamint egy idézet a Bibliából, amiből Idgie rájön, hogy Ruth segítséget kér.
Elmegy két barátjával Ruth-ért, aki gyermeket vár. Még otthon találja őket a férj, Frank Benett, aki lelöki feleségét a lépcsőről. Idgie ekkor megfenyegeti Frank-et.
A két lány visszatér Whistle Stop-ba, ahol közös életet kezdenek.
Megszületik Ruth kisfia, az ifjabb Buddy. Nyitnak egy közös kisvendéglőt, a Kismegálló kávéházat. Itt mindenkinek jut étel, feketének, fehérnek, szegénynek, gazdagnak. A vendéglő specialitása a sült zöld paradicsom, amelyet Idgie süt először a vendégeknek.
Egy napon meglátogatja őket Ruth férje, hogy láthassa megszületett fiát. Megjegyzi, hogy egyszer még eljön érte. Meg is tette. Egy este megjelent Ruth-ék házában, miközben Idgie fellépésen volt és el akarja rabolni a gyereket. De aztán a fekete pincérnő, Sipsey leüti a férfit, aki meghal.
Tudták, hogy ezért bajba fognak kerülni, nagy bajba, hiszen Sipsey megölt egy ember. Ez alapvetően súlyos bűncselekménynek számít, de hogy még az elkövető fekete, így még nagyobb büntetésre számíthat.
Idgie kitalál egy tervet, hogy eltüntessék a holttest és az autót, hogy ne kerüljön senki bajba.
Frank Benett holttestét megfőzik és feltálalják pecsenyeként a vendéglőben. Az autót pedig a folyóba vetik.
Mivel Frank ilyen hirtelen és nyom nélkül eltűnt, a rendőrség gyanakodni kezd. Egy nyomozó évekig jár a Kismegállóba, hogy szemmel tartsa és kiderítsen valamit, pontosabban be tudja bizonyítani, hogy Frank Benett-et Idgie ölte meg.
Az ott tartózkodása ideje alatt aztán mindig pecsenyét eszik, amik roppant módon ízlik neki. Nem is sejti, hogy a keresett ember húsából falatozik jóízűen.
Egyszer egy nagy esőzés után a folyó kivetette magából Frank autóját. Tárgyalásra kerül a dolog és vádlottként ül a padon Idgie valamint Sipsey fia, Big George.
A helyi pap - aki egyébként egészen idági próbálta jó útra terelni Idgie-t -, tanúskodása meggyőzi a bíróságot, egy hamis alibivel, ami által ejtik a vádat és kiengedik őket a bíróságról.
Egy délutánon ifjabb Buddy a síneken játszik a többi gyerekkel... A vonat elveszi tőle a bal kezét, aminek következtében Csonkának hívják ezután Buddy-t. A karját eltemetik.
Boldogan élnek így, amikor egy napon Ruth egészsége megromlik. Rákot diagnosztizálnak nála, amelynek következtében nagyon hamar meghal.
Idgie neveli tovább a csonka kezű Buddy-t...

Ninny a történetét nem egy délután alatt meséli el, hanem több látogatás alkalmával. Evelyn már csak az idős néni miatt jár az otthonba, van, hogy Ed nélkül.
Evelyn igazi barátra lel Ninny-ben. Nagy hatással van rá a személyisége és a története. Evelyn teljesen megváltozik. Tornázik és lefogy, felhagy azzal, hogy férje után fut, aki nem is törődik vele. Munkába áll és nem hagyja, hogy úrrá legyen rajta változókor.
Ed rájön, hogy eddig nem jól működtek a dolgok és próbálja helyre hozni a dolgokat.
Evelyn eltervezi, hogy hazaviszi a saját házukba Ninny-t. El is megy az otthonba, ahol már csak az üres ágyát találja meg a néninek. Azt hiszi, hogy meghalt. De aztán a nővér felvilágosítja, hogy nem ő halt meg, hanem a szobatársa. Threadgoode néni taxit hívott és hazament, ahogy ígérte. Csak, hogy a házát "ellopták", így nincs hová mennie. Evelyn utána megy és elmondja neki, hogy ő szívesen látja náluk a nénit.
Mielőtt elindulnának hazafelé, Ninny megmutatja Ruth sírját. A sír mellett egy friss üveg méz áll és egy kis levél, amire azt írták: a Méhbűvölődtől.
Evelyn ekkor rájön, hogy Ninny valójában Idgie és, hogy most már ő a legjobb barátnője.

Remek, barátságos és szeretettel teli a történet! Nagy kedvenc, most már nem csak a könyv, hanem a film is!

Szombati esőzés

Valamicskét javít a hangulatomon ez a Hits of th 50s válogatás! Nem szeretem, amikor ilyen bosszús az idő. Nem szeretem, hogy eltűnnek a színek, szürke minden, hogy minden vizes és borús. Minden ember hangulata negatívabbá válik! Valamint hideg is van. Majdnem 10°C-szal változott a hőmérséklet. Egyébként is frontérzékeny vagyok, de most még kissé beteges is, mert néhány napja fáj a torkom, most meg még a fejem is kába. Nem szeretek ilyen állapotban lenni!
Szeretnék örök tavaszt!

Amélie-vel töltött délelőtt

Még működik a videónk.
Annyira régen néztem rajta valamit, hogy már nem is gondoltam, hogy működik. Pedig egészen új példánya az effajta szórakoztatásnak. Alig használtuk, mielőtt kiment a divatból.
Ma bekapcsoltam és megnéztem Amélie csodálatos életét, persze nem először.
Egyértelműen a NAGY kedvenc! Csodás alkotás, meg érdemelte azokat a díjakat, amiket kapott (Európai filmdíjak - legjobb film, César-díj - legjobb rendező és legjobb film, két BAFTA díj - az egyik a legjobb forgatókönyvé volt és még Oscarra is jelölték).
A történet mindig magával ragad. Szeretem, hogy egyedi, szeretem a mesélő hangját, szeretem a szereplőket, Amélie különös lényét, a film kissé elvont stílusát, szeretem, hogy francia és szeretem, hogy rá mutat arra, hogy hogyan lehet csodálatosabban élni! És ez a legfontosabb! Az, hogy benne van minden, ami kiragadja az embert a szürke hétköznapok tömegéből. Tanulságos és szórakoztató egyszerre, nem csodálom, hogy annyian kedvelik a művet!
És jelentem én is első számú rajongóvá léptem elő!

Budapest, te csodás

(Igen, törekszem a rendszerességre!)

Szeretem Budapestet! Még így is, hogy nagyon ritkán találkozunk, kábé évente egyszer, de akkor több napra.
Elterveztem, hogy a Balaton mellett, amit minden évben látnom kell, az Budapest. Muszáj! Mindkettőt a szépsége miatt, természetesen.
A fővárosunkból még annyi mindent nem láttam. Annyi szebbnél szebb részletet. Ezeket látnom kell!
Egyszer azt mondtam az itthoniaknak, hogy mielőtt először jártam volna Pesten, azt hittem, hogy ott minden ember olyan boldog. Magam sem tudom, hogy ezt miből gondoltam! Aztán ennek a hiedelemnek beigazolódott az ellentéte. Már mint a fővárosi emberek nem boldogabbak, nálunk, vidékieknél.
De ez a tény mit sem változtatott tényen, hogy én szeretem Budapestet! A hangulatát, az utcákat, az épületeket és az építményeket, a környezetét, a kinézetét, a színeit. Mind mind csodás! Éppen ezért annyi fényképet készítettem, hogy azzal vissza tudom idézni az összes ott töltött percet!

Péntek este 6 óra

Marha rendszertelen bloggerina vagyok! Pedig ennek épp ez lenne a lényeg, nem? Vagyis hogy írok majd minden nap, és beszámolok a dolgaimról, érzéseimről, véleményeimről és az eseményekről, amik velem történnek. Pedig ebből rengeteg van, csak mostanában rám telepedett a lustaság. - Megint. Rettentő! Tudom, hogy lusta vagyok és nem teszek ellene semmit. Ez még rettentőbb!
De most elhatároztam magam. Elhatároztam, hogy rendszeresen fogok írni, akár minden nap. Minden nap van, amit le szeretnék írni és ami fontos, ami a legfontosabb talán azon az adott napom. És az elhatározásaihoz meg az elveihez legyen hű az ember, nem de?
Már pedig elhatározás nem egy született meg bennem az elmúlt napokban - amelyeket nem szeretnék most itt kifejteni. Szóval magamra veszem a határozott kabátomat és írni fogok minden nap, vagy legalábbis rendszeresen! :)

Keddi vágyakozás

Sokkal többször vágyom megfoghatatlan dolgokra, mint a kézzel foghatókra. Sokkal inkább olyan dolgokért vágyakozom, amik nem pénzbeli értékben mérhetőek. Bár kevésszer valósulnak meg a vágyakozásaim, de azért vágyakozni kell, úgy hiszem! Ez az emberi élet egyik alapvető mozzanata. Vágyak, álmok, célok. Ezek hajtják, motiválják és mozgatják az embert előre, újra és újra.
Egyesek szerint a vágyakozás nem pozitív dolog az életben, hanem sokkal inkább negatív. Mivel, hogy az ember sorsa az örök vágyakozás, ami által sosem képes teljes értékű életet élni, vagyis örök kárhozatra van ítélve a vágyakozás által. Lehet van ebben valami! Legalábbis én is gondoltam már így! Ennek ellenére, az ember nem tud nem vágyakozni. Nem tud úgy tenni, mintha nem vágyakoznak és nem álmodozna dolgokról, amiket szeretne magának. És ez így van rendjén!
A megfoghatatlan vágyakozásaim ellenére, mostanában mégis inkább egy sokkal megfoghatóbb dolog után vágyakozom. Ez pedig nem más, mint egy kiskutya!
Igazából ez nem újkeletű vágyálom, mert gyerekkorom óta mit meg nem adnék egy kutyusért! - Persze gyerekkorában (majdnem) mindenki odavan a kiskutyákért és szeretne egyet!
De mostanában annyit gondolkodtam, hogy mi lenne jó nekem... Mitől lennék jobban, mitől lenne jobb kedvem és arra gondoltam, hogy egy kiskutyának, ami az enyém, akivel lehet bolondozni, játszani, szeretgeti és törődni, nagyon tudnék örülni!
Persze ez a dolog több akadályba is ütközik náluk, vagyis inkább egy nagyon nagyba, ami által még csak esélyem sincs erre. Ez pedig nem mást, minthogy panelban élünk! Valószínűleg, hogyha kertes házunk lenne, nem lenne kérdés egy (kis)kutya! De így még csak meg sem fordul a velem egy háztartásban élők eszében a kutyatartás. És meg is értem. Hiszen egy kutya nem igazán való panelba. - Persze ma már vannak azok a zsebkutyák, akik elférnek egy retikülben és aranyosak is, de azok akkor sem kutyák. A kutya rendes méretű és rendes, mély kutyahanggal rendelkezik, én úgy gondolom!
Szóval számomra ez a dolog, hogy kutya gazda lehessek, legközelebb majd csak akkor fordulhat elő talán, hogyha már egyedül élek, illetve nem panelban. Akkor pedig mindenképpen lesz egy!
Egyébként egy kisnyulat épp ennyire szeretnék...

A ma gondolata

Mostanában egyre többször jut az eszemben, hogy jó lenne újra írni. Régen írtam! Novellákat. Hosszabbakat, rövidebbeket. Verseket. De ez már egészen régen volt! Mostanra már más dolgokról írnék, mint akkor tettem. Fontosabb és komolyabb dolgokról! Más lett az érték rendem, más dolgok érdekelnek és érintenek, mint akkor, mint tinédzser koromban.
Szóval szeretnék írni... De nem tudom elhatározni magam, hogy leüljek és írjak bármit is! Annyi mindenről szeretnék írni! Annyi téma van, amit szeretnék kifejteni a saját nézőpontomból, a saját véleményem által, de egyszerűen nem megy. Nagy az összevisszaság a fejemben! Annyiféle dolog kavarog az eszemben, hogy nem tudom rendszerezni őket és nem tudom leírni, amit szeretnék, pedig igazán jó lenne. Jót is tenne, úgy hiszem! Hiszen írni jó! A naplómat is azért szeretem, mert oda mindent leírhatok, úgy hogy azt senki nem láthatja rajtam és a naplómon kívül! Senki másra nem tartozik, az abban leírtak titkosak. Viszont nagyon jó, hogy leírhatom. Megnyugtatja a lelkemet és jobban érzem magam utána! Kiírom magamból a dolgokat, amik zavarnak, amik jók voltak, amik megérintettek, amik meghatottak, amik megörvendeztettek... Egyszóval mindent kiírok magamból! Szeretem a naplómat!
Viszont, ha írnék akkor publikus dolgokról írnék. Mindenkinek. Mindenki olvashatná, akit érdekel. Olyan dolgokról, ami mindenkit érint! Ezt szeretném!
Remélem ráveszem magam, illetve miután rendszereztem a sok közölnivalómat ahhoz, hogy rendes történetet tudja belőle kanyarítani! Jó lenne újra írni! Szeretném!

Így gondolom én!

A minap láttam a Nők című filmet! Annyira nem tetszett, de lehet rajta mulatni és nagyon tetszik benne Meg Ryan haja! A befejezéssel van a legtöbb problémám, valahogy sosem szerettem, mikor egy egyébként normálisnak mondható történet után, hülye befejezést adnak egy filmnek. Hát ez is ilyen! Na de nem is ez a lényeg...
Az Annette Bening által megformált nő, aki egy neves női magazin szerkesztője, mondja ezt, az egyik részben: "...Azt sugalljuk a nőknek, hogy fogadják el magukat, majd közlünk tizenöt őrült diétát. Ránctalanító krémet reklámozunk 20 éves modellekkel. Az őrületbe kergetjük őket!", és valóban!
Én nem vagyok rendszeres olvasója a Glamournak, Joynak, Maximának, Cosmopolitannek és hasonló újságoknak. Nem is igen található meg itthon, de ha egy mégis a kezembe akad, végig lapozom. Megnézegetem a szebbnél szebb, csillogó villógó, extrém ruhákat, amelyek sok esetben többe kerülnek, mint amennyit a szüleim keresnek havonta! Persze, nem is nekem találták ki ezeket az újságokat, hiszen nem is vagyok (még) önálló kereső, de úgy gondolom, hogy a hétköznapok munkájával előteremtett pénzemet sem effajta holmikra fogom költeni! Ebben egészen biztos vagyok!
A képek után, megnézegetem a cikkek címeit, és ami egész elfogadható azt elolvasom. Nem mondom ezekben vannak tanulságos, értelmes gondolatok! Ezek a cikkek érnek valamit az effajta újságokban. A többi nem igen!
Nem öltözködöm az újságból! Nem veszek meg valamit csak azért, mert az írták, hogy az most menő, divatos és mindenki azt hordja. Azért vásárolok meg valamit, mert nekem tetszik! Nem kell mindenkinek ugyanúgy kinéznie, mint a Cosmopolitán reklám plakátjain pózoló lányoknak!
Azok a lányok sem igaziak! Persze léteznek, élnek, nem is erre gondoltam. Sokkal inkább arra, hogy ők modellek, semmi más dolguk nincs, mint hogy szépek legyenek, tökéletesnek hassanak, mindig tökéletes hullámok legyenek a hajukban, vagy épp tökéletesen egyenes legyen. Mindig gyönyörű, baba arcuk legyen, pattanások nélkül. Ne legyen rajtuk 1 dkg súlyfelesleg sem, hiszen az már úgy nem eladható! Persze ők sem mindig ilyenek, erről sokan gondoskodnak, hogy egy-egy fotó, ill. rendezvény alkalmával úgy nézzenek ki, mint a hercegnők! Nem ítélem el őket, hiszen ők ebből élnek, nekik ez a dolguk az életben! Bizonyára jól is érzik magukat, hiszen nem csinálnák évekig, amíg úgy nem gondolják róluk, hogy már kiöregedtek a szakmájukból! De én nem tudnám elviselni, hogy ne egyek, csak azért, hogy lapos hassal léphessek a nagyvilág szeme elé. Vagy épp vattát egyek, hogy ne legyek éhes! Én inkább maradok a hétköznapi életben, ahol semmi sem látszat tökéletes, mint ahogy azt a női újságok sugallják!
Mert ez az! Látszat tökéletesség! Valahogy nehezen hiszem el, hogy az összes nő a világon a nap összes percében boldog, tökéletes pasival él együtt, tökéletes munkája van, ahol mindenki kedves és barátságos, teljesen családi a hangulat. Napi 2 órát edzenek a feszes popsi, vádli és izmos bicepsz érdekében. Mindig tökéletesen barnák. A legszebb, legújabb divat szerinti, méreg drága ruhák vannak rajtuk. Hétvégente mindig máshol kirándulnak, ill. nyaralnak az ugyancsak tökéletesnek mondható barátaikkal. A szüleik teljes mértékben elfogadják a gyermekük életét, akik tökéletes házasságban élnek már 40 éve! Ez aztán igazán tökéletesen reális!
Közben meg az újságba mindig van egy-egy cikk, ami arról szól, hogy mit tegyünk, ha nem nem érezzük jól magunkat a párkapcsolatunkban, a munkahelyünkön? Hogyan edz otthon, akár csak negyed órát, hogy a nyári strandszezonra tökéletese alakod legyen? Ne járj szoláriumba, mert bőrrákot kapsz és egyéb egészség károsító hatással lesz rád! Nem kell a legdrágább módi szerint öltözködnöd, hogy divatos legyél! Hogy töltsd el a hétvégét, egyedül, alacsony költésvetésből? Hogyan legyen jobb házasságod, mint a szüleidnek?
Hát kérdem én, hol van itt a tökéletes egyensúly?
Az egyik cikk szövege agyoncsapja a másik cikk szövegét! Erre nem kellene odafigyelni? Vagy ez így reális?
Persze nem ez a legfelháborítóbb az egészben - bár mondjuk én most nem vagyok felháborodva, csak ellenzem ezt a fajta ámulatba ejtést -, hanem, hogy vannak nők, lányok, idősek, fiatalok, akik azt hiszik, hogy így is kell élniük! Mindig a tökéletesre hajtani! Minél több pénzt bezsebelni, mindig pénzesebb, macsó pasival járni, minél többet edzeni, hogy megfeleljenek a külsőségeknek! Hát hogyne! És közben meg elfelejtenek embernek lenni!
Kissé sajnálom az effajta nőket, hiszen nem képesek észrevenni az élet apróságait, amik kevesebb pénzbe, erőfeszítésbe, nem tetszésbe kerülnek, mint az állandó megfelelési kényszer!
Legyen valaki csinos nő! Nem ezzel van a baj, hanem sokkal inkább azzal, hogy a sok csinos, pénzes nő azt hiszi, hogy ez a legfontosabb az életben! Ez az élet rendje! Pedig nem, mert máshogy is lehet!
Számomra az lenne a legjobb megoldás ezzel a dologgal kapcsolatban, hogyha nem ámítanánk a női társadalmat! Hogyha nem csak 20-40 kiló közötti modellekkel reklámoznánk, 500.000 Ft- értékű ruhákat! Nem minden cikk a tökéletesről, a sebezhetetlenségről szólna! Lennének "normális", hétköznapi modellek, akik szépek, csinosak, de nem vattát eszenk főtt étel helyett! Akik felvesznek egy 3.000 ft-os pólót is egy-egy reklámképen! A cikkek pedig arról szólnának, hogy a problémáid, hogy próbáld megoldani!
Nem kell tökéletes világban élnünk, boldognak kell lennünk és az a lényeg! Nem a csillogással, a pénzzel, a pompával érhető ez el, egyszerűen csak oda kellene figyelni a hétköznapok apró örömeire! Így gondolom én!

Beszámoló II.

A legutolsó bejezés óta már eléggé május közepén járunk. Sőt már inkább a vége felé...
Azóta már túl vagyok az írásbelik nagy részén. Még holnapután lesz egy közgáz... (Jó lesz, ha már túl leszünk rajta...)
Mióta itthon vagyok, és mióta félhivatalosan vége a sulinak - mert számomra akkor lesz hivatalosan is vége, ha már túl vagyunk a szóbelin is -, teljesen úgy érzem magam, mintha VAKÁCIÓ lenne! Későn fekszem, későn kelek... Néha aztán - napjában többször -, az eszembe villan, hogy "hé, én még érettségizem!". Olyankor rám jön a frász, újból és újból. Annak ellenére, hogy két hete bebizonyosodott, hogy az érettségi nem is olyan vészes, ahogy azt az összes tanár beállította... Csak a szóbelire nem ártana készülni, mert az beszéd, el kell adnod magad! Na ettől szoktam megijedni! Persze, remélem, hogy majd minden rendben megy...

Megkaptam a csodagépet. Pontosan május 8-án, délután. Remek! Nagyon szeretem! Már akkor megszerettem, mikor megláttam a vitrinbe. Szerelem volt első látásra, annak ellenére, hogy az interneten többször megnéztem a képét...
Nagyon örülök, hogy végre a sajátomnak mondhatom, a kezemben tarthatom és hogy kattintgathatok vele kedvemre!

Tegnap kidíszítettem a falamat, az elmúlt idők képeivel! Szalagavató, ballagás, lányos bulik... Minden fontosabb pillanatról, találkozásról és eseményről van most kép a falon. Nagyon kedvemre való! Szerintem Panninak is tetszik, azóta lelkesebben úszkál előtte! Mert egyébként Panni él! Mostanában mindenki azzal jön,hogy a Panni él még, mert már rég beszéltem róla. Persze, hogy él! Fiatal még, hogyne élne!

Elég meleg van. Ma. Meg minden nap mostanában. Én ezt nem szeretem! Kérem vissza a tavaszt! Az az én kedvemre való! Nem szeretem a nyarat, a meleget, az izzadást... És lesz még ennél sokkal melegebb is... Akkor meg majd ezt, a mostani időt sírom vissza, nem igaz?
Nekem soha semmi nem jó (de ez tényleg igaz!)!

Májusi első

Még mindig hihetetlen számomra, hogy elballagtam és a mai nappal már túl vagyok az első érettségin.
Mindig olyan távolinak tűntek ezek a dolgok! Mindig azzal nyugtattam magam, hogy messze van még, messze... Aztán rájöttem, hogy ez nem valami okos módszer, mert mindenre ezt mondom és minden egy, kettőre itt van a nyakamban. Ahogy ez a ballagással meg az érettségivel is történt!
Egy ideje, mióta felnőttem, hogy így fogalmazzak, mindent máshogy élek meg, mint gyerekként, és bevallom őszintén ez nem mindig tetszik. Persze jó is, mert kevésbé vagyok izgulós és félős, de egy-egy nagyobb eseményt is másként élek át, kevésbé lelkesen, mint gyerekként. Furcsa! Néha csak arra eszmélek, hogy oké, ott voltam, átéltem, ez is megvolt, de mi is történt valóban? Olyan furcsa helyzet ez!
Egyszerre tölt el jó és rossz érzés a középiskola befejezésének gondolatától. Jó, hiszen már régóta vártam, hogy legyen már vége, mert már azért untam. Nem éreztem már sokszor jól magam suliba, az órákon, és hogy még mindig van egy csomó felesleges dolog, amit be akarnak sulykolni a fejembe. Rossz viszont, hiszen széthullik az osztály, még ha sokszor bosszankodtam is miattuk, azért rossz, hogy többet nem lesz együtt az egész. És félek kicsit az ismeretlentől is. Hiszen ezzel lezárult egy újabb korszak az életemben és kezdődik egy egészen más.
Még ha nem is megyek (egyelőre) főiskolára, mégis csak mást fogok tanulni, más közegben, más osztályban. Viszont már várom! Kíváncsi vagyok és érdekel a dolog!
Persze, még előtte legyünk túl az egész érettségi mizérián, kezdve a holnapi nappal, amitől nagyon félek...!

Arról, ami megadatik

Sokat gondolkodom mostanában, hogy miket szeretnék. És itt most nem kézzel fogható, tárgyi eszközökre gondolok, hanem sokkal fontosabb, emberi dolgokra. Szeretnék például egy igaz, nagyon jó barátot. Olyat, amilyen sok embernek van. Olyat, aki tényleg olyan, mint hogyha a másik feled lenne. Én még sosem éreztem, hogy lenne ilyenem. Sok embert hittem már ilyennek, de aztán később mindegyikről bebizonyosodott, hogy tévedtem. Egy idő után már kissé unalmas a keresgélés, és vágyakozás. Szóval én inkább csak várom, hogy hátha egyszer ez is sikerül! Nagyon örülnék neki és nagyon boldog lennék! Megbecsülném az az egyetlen embert, az igaz barátot.
Emiatt irigykedni és képes vagyok. Pedig nem tartom magam irigy embernek. Nem jellemző rám, hogy egy klassz ruháért vagy szép hajért irigykednék egy másik emberre, lányra. Emiatt azonban igen. Nagyon tudom sajnálni olyankor, hogy nekem nincs ilyen ember az életemben. Akivel mindent megoszthatnék, akiben teljes mértékben megbizhatnék, aki nem bosszant és aki olyan, mint én. Ugyanazokat a dolgokat szeretnénk, ugyanazokat utálnánánk. Ugyanúgy vélekednénk dolgokról és ugyanúgy látnánk dolgokat. Ugyanolyan komolyak lennénk. Ugyanazok a dolgok lennének fontosak számunkra, az életben és abban, amit még el szeretnénk érni. Remek lenne! Csodálatos! Szeretném.
Ilyen dolgokra gondolok, amikor azokra a dolgokra utalok, ami nekem nincs, másoknak viszont van.
Ilyen még a tehetség is. Én erre nem feltétlenül vágyom, úgy mint hogy színész, festő, zenész vagy hasonló szeretnék lenni. Inkább csak szeretnék szépen fogalmazni, szeretnék jobban dolgokat megeleveníteni például egy-egy fotón. Szóval nem kell nekem világsiker, inkább csak magammal legyek megelégedve, nem érdekelnek mások. Így talán egyszerűbb, és érthetőbb! Ezt szeretném.
Bosszantani tud, mikor valakinek van ilyen tehetsége, vagy ennél nagyobb, teszem azt remek énekhangja, és elfecsérli. Mikor nem becsüli, hagyja és nem törődik vele. Mikor nem akarja kihozni magából ennek érdekében a maximumot, amikor vannak olyan emberek, akik az ő tehetségének a töredékéért ölni tudnának. Ez elég bosszantó és értelmetlen dolog úgy hiszem!
És annyi ilyen dolog van még a világban... Annyira furcsa ez az egész! Mindennek meglenne a maga helye és minden mehetne sokkal jobban, sokkal jobb mederben. Mindenki, legalábbis jó páran, véleményem szerint, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet tudnának élni. És legyen ez a végszó.

Szeptember

Hol van az még?

Ha valami távolabbi dolgot említ az ember, mondjuk maradjuk a mostani példánál, szóval egy távolabbi, másik évszak hónapját említve, mindenki azt mondja, hol van az még?
Jól emlékszem, mikor tavaly szeptemberben - épp hogy elkezdődött az új tanév - megemlítettem anyunak, hogy nem sokára itt a karácsony. Erre ő ismét mondta, hogy hol van az még? Mondtam, hogy majd meglátod... És hipp hopp itt volt a karácsony! Anyu sem hitte el, hogy milyen hamar telik az idő.
Szóval ez a mostani szeptember is majd egy kettőre itt lesz, én tudom!
Sok minden fog még addig történni, nem akarok én ennyire előrerohanni. Hiszen olyan dolgok történnek majd velem, amik máskor nem fognak. Amik lezárják a középiskolás tanulmányaimat. Itt lesz a nyár, ami mindig élményekben gazdag, azt sem szeretném azért kihagyni, annak ellenére, hogy utálok izzadni! Megkapom a csodagépet érettségire, akkor még boldogabb lesz a nyári szakasz, hiszen folyton kattintgatni fogok, úgy tervezem!

De aztán bármennyire is akarom majd húzni a nyár végét, nem fogom tudni!
Szeptember sok újat fog hozni, amelyek közül nem mindegyiknek örülök kitörő örömmel.
Én új tanévet kezdek, újságírást fogok tanulni, amit azért várok, hiszen mindig is vonzott ez a dolog és kíváncsi vagyok!
De Ő messze lesz! Hiszen azért Kortrijk nem egy séta távra van innen! Nagyon fog hiányozni! A lassan 5 év alatt még sosem töltöttünk egymástól messze ennyire sok időt, ekkora nagy távban. Furcsa lesz és rossz! De meg kell szoknom, hiszen "csak" fél év! Majd az is hamar elrepül, mint ide szeptember. - Ezzel nyugtatom magam!
Persze semmiképpen nem bánom, hogy megy, még hogyha rettentően is fog hiányozni! Neki ez mindennél nagyobb, vissza nem térő alkalom, és fontos számára! Nem szerettem volna megakadályozni ebben! Szüksége van rá, hát menjen! Én majd itthon várom, hiányolom és szeretni fogom!!

Vasárnap délutáni vélemények

Annyira utálom ezeket a hatalmas társadalmi különbségeket.

Ez a minap fogalmazódott meg benne, amikor bicikliztünk a külvárosban. Akkora háznak nevezett palotákat építettnek egyesek maguknak (és a családjuknak), hogy egy olyanból a mi lakásunk huszonötször kijönne. Felháborító!
Egyrészt azért, mert másoknak még csak töredéknyi otthonuk sincs, másrészt meg mert emiatt feljebb valónak érzik magukat a tulajdonosaik, a normál átlag embertől. Fennhéjázók, nagyképűek. Utálom az effajta embereket!
És azt a társadalmi beidegződést is, hogy mindig tuti, minden nagyon jól működik, minden legyen mindennél jobb, törődjünk a környezetünkkel, egymással, a társadalommal, a világgal, segítsünk a rászorultakon és mindjárt jobb lesz a világ! Mindenki ezt hangoztatja és tenni senki nem tesz érte! Ez nagy hülyeség! Én nem beszélek olyan dolgokról, amiket nem teszek/nem tennék mert. Minek? Értelme semmi. Felesleges szájtépés.
Terveim nekem is vannak/lennének, hogy hogyan tegyük jobbá az elfajult világunkat, de nem alkotok téziseket, amiket mindenki nagy dobra ver, de tenni senki nem tesz érte - vagy legalábbis csak nagyon kevés, aki tud és akar.
És persze ezzel párhuzamosan - a dumával párhuzamosan - minden az ellentétes irányba halad. Minden rosszabb, minden a csőd szélére kerül, minden romlik, egyre több az erőszak és a fejvesztettség.
Régen, érdekes nem volt ekkora nagy fenék kerítve ennek az egésznek, mégis jobban és értelmesebben éltek az emberek! Akkor most hol a hiba?
Mindenkiben! Úgy gondolom, hogy mindenkiben! Aki elindította, aki benne él, aki bele születik. Egyrészt nem is tehetünk róla, de azért elég felháborító! Hiszen vannak, akiket ez egyáltalán nem is érdekel. Mindenki a saját érdekeit nézi és követi. Senki nem törődik már a másikkal, az idegennek, aki lehet, hogy ugyanolyan ember, mint ő, de nem is veszi vagy nem is akarja észre venni. Mindenki rohan! Mindenki siet valahová! Mindenkinek annyi dolga! Közben pedig fokozatosan veszik ki az társadalom tagjaiból az emberség, és a valós érzelmek. Az apró dolgok elértéktelenednek, minden a pénz és a külsőségek!

Nagyon nem tetszik ez a világ így nekem!

Április kezdete

Ez azért szerintem már több, mint tavasz! Hol volt az igazi tavasz? Az a pulcsiban, kiskabátban mászkálós tavasz? Kedden még tél volt, csütörtökön meg már nyár. Én a tavaszt szeretem. Nekem az a kedvencem!

Helló tavasz!

Az utóbbi napok időjárása után, úgy hiszem, hogy itt a tavasz! Legalábbis a mai nap határozottan egy tavaszi nap volt! Nem úgy, mint a tegnapelőtti, amikor úgy körülbelül 1 óra alatt minden időjárási jelenség lejátszódott: dörgött, fújt, eset hó, jég, eső, sütött a nap.
A mai napsütés nagyon boldoggá tett, pedig van, ami borongóssá teszi a mostani napokat...
Volt megint boldog pillanat: elmaradt tesi órán ülünk a lányokkal a napsütésben, az iskolai padon és nevetünk. Remek érzés volt! Jól éreztem magam, tökéletesnek mondható pillanat volt (ismét)!



Szeretem a tavaszt, bár ennek már szántam egyszer egy egész bejegyzést!
Csodálatos a napsütés és hogy megjelentek a katicák. Ma is találkoztam néggyel is! Olyan helyesek és kedvesek. A színükkel és a pöttyeikkel olyan bohókásak! Szeretem őket! És szerintem ők is engem, mert mindig találkozom úton-útfélen egyel, bár merre járok is, a jó idő beköszöntével.

Ha minden jól megy, teljesül egy kis rész álmom!
Már, mint... nagy álmom, hogy egyszer legyen egy törpenyuszim. De anyuék nem engedik ide a lakásba... Ezért megfogadtam, hogyha elköltözöm, akkor az lesz az első dolgom, miután beköltöztem, hogy veszek egy Juci nevű törpenyuszit.
Mivel közeledek a Húsvét, rávettem anyuékat, hogy hozzunk a mamától egy kisnyulat, mert ha minden igaz, akkor addigra születnek majd ismét. Pénteken elhozzuk és keddig maradna! Remélem, hogy addig nem változik a terv! És neki is Juci lesz a (z ideiglenes) neve! :)

Jöhet a nyár a tervekkel

Tervezek. A nyárra. Mivel tudom, hogy mindjárt itt van, mint ahogy a karácsony is olyan hamar ott volt, pedig alig múlt szeptember. Ez az év is nagyon gyorsan telik. Most volt még csak 1-je, aztán meg már március van. Nyakunkon a megmérettetés! Félek, hiszen még sosem éltem át és nem kis piskót azért, mert nem is mindegy az eredmény sem. Várom, mert szeretnék már túl lenni és a nyárban élni.
Szóval amit csinálni fogok a nyáron: semmit.
Azonkívűl egyfolytában kattintgatok majd az új csodafényképezőmmel - amelyet az érettségi által érdemelek ki.
Alszok, ameddig csak akarok és annyit, amennyit csak akarok.
Olvasok. Sokat és többet. Minden jó könyvet, amit csak tudok a nyáron, ki szeretnék olvasni.
Megnézek minden olyan filmet, amit már régóta tervezek. Ami klasszikus és ami szóbanforgó téma lehet egy beszélgetésnél. (Ezt már terveztem a múlt nyárra is, akkor sikerült végignéznem az Alien sorozatot! )
Játszok a nagy pocakú kis labradorokkal, ha lesznek, mert bízom benne és remélem, hogy lesznek.
Egyenlőre ennyi! Elég is ennyi, mert inkább akkor legyen spontán ötleteim. Ezeket szeretném végre megtenni! És persze szeretnék sokat pihenni és kipihenni az idei évet, ami már teljesen az agyamra megy!

Paulo Coelho

Veronika összeomlásának és ráismerésének története után, elterveztem, hogy elolvasom Coelho összes könyvét. Egyrészt, mert népszerű író manapság, másrészt, mert Veronika története után nagy esélyt adtam rá, hogy a kedvenc írómmá váljon! De úgy vélem elhamarkodottan döntöttem, ill. ítéltem!
Elolvastam azóta két könyvét is, Az ördög és Prym kisasszony címűt és Az alkimistát. Nem mondom, hogy rossz könyvek, sőt nem is mondhatnék ilyet elvileg, hiszen míg én nem írtam egy könyvet sem, miért is lenne rá jogom, hogy bíráljam azt, amit Coelho elkészített. De viszont, mint az olvasó közönség egyik tagja, megtehetem. Hiszen a kritikából tanulnak leginkább az írók, meg úgy általában mindenki, nem de bár?
Van ebben a két könyven is sok okos, bölcs mondat, amelyet szerintem sok embernek meg kellene fogadnia vagy legalábbis elolvasni és el gondolkodni rajta. De a történet engem nem fogott meg! Főleg nem Az alkimistában. Nem szeretem azokat a könyveket, amelyekbe beleszövik a vallást. Nincs nekem semmi bajom a vallásos, hívő társadalommal, csak nem szeretem, mikor egy regényben, amely egyébként nem vallásos tárgyú regész, erről kell olvasnom. Ilyenkor úgy érzem, mintha bele lennék kényszerítve abba, hogy higyem el, amit írnak! Ezért sem tetszett Az alkimista. Ezért a leginkább!
Az ördög és Prym kisasszony történetében is megjelent a vallás, de már kisebb mennyiségben. De valahogy az a történet sem ragadott olyannyira magával, mint Veronikáé.
Ennek ellenére nem adom fel és fogok még továbbra is Coelho szerzeményeket olvasni, mert szeretném ennek ellenére mindet elolvasni. Veronika története pedig az egyik kedvencem marad, még ha Coelho nem is vált a kedvenc költőmmé!

Most Anne Frank naplóját olvasom...

Változni szeretnék

Levetkőztem az előző két nap letargikus hangulatát! A hangulatnak nem volt semmi különösebb oka. Csak gondolkodtam és rájöttem, hogy mennyi, de mennyi dolog zavar az életben, a mindennapokban és mennyi, de mennyi dologgal nem értek egyet! Ezek lehangoltak és letargiába döntöttek! Gyenge vagyok, hagyom magam.
Aztán tegnap jött a ráeszmélés - amire képes vagyok és ennek örülök -, hogy minek negatívoskodom annyit meg folyton? 19 éves vagyok, fiatal. Ezek az életem talán legszebb évei és én meg itt letargiázok napokig. Ugyan már! Felesleges! Miután ezt megértetettem vagyis megértettem magammal, mert mi úgy vagyunk, hogy én meg magam. Hiába tudom valamiről, hogy hogyan kellene csinálnom, meg kell értetnem magammal és akkor talán úgy lesz! Nem mindig, nem feltétlenül, mert az én felvet, a magam meg mérlegel és dönt, hogy szeretné-e vagy nem! - Ez persze kissé skizofrén látásmódra sandít, de szerintem nálam ez így normális! Szóval nem vagyok különleges eset!
Ebben az esetben önmagam úgy döntött, hogy elege van és jobb kedvet akar! Így ma már vidámabb, sokkal vidámabb volt a nap!
Szeretnék már tényleg boldogabb lenni és gondtalanabb! Gondtalanabb..., mintha valami gondterhelt életem lenne... Pedig nem! Persze voltak, vannak, lesznek problémák az életemben, családomban, magánéletemben, iskolában, barátokkal, baráttal, de ez az élet. Ilyenjei mindenkinek vannak! Nincsenek nagyobb problémáim, mint akárki másnak, legalábbis úgy gondolom! Szóval ezek nem ilyen egetrengető problémák, csak én olyan vagyok, hogy a bolhából csinál elefántot! Ez jellemző! Ez talán az egyik legjellemzőbb tulajdonságom ( a többi sok mellett)! Hamar érzékenyülök el, hamar idegesítem fel magam apró dolgokon, hamar akarok mindent egyszerre. Hiba! Tudom, tisztában vagyok vele! Na ezeken kéne változtatni! De hát nem megy minden egyszerre ebben az esetben sem, ezt meg kellene értenem! Persze ez is csak úgy működik, hogy az én feltárja a javaslatot az önmagam előtt és aztán döntővé válik a dolog, vagy így, vagy úgy.
Szóval mivel ezek nem hatalmas, megmásíthatatlan problémák, túl kellene rajta lépnem, vagy olyan megoldást keresni, ami orvosolja őket és minden könnyebben, boldogabban, vidámabban megy! Szeretném ezt! Ezen leszek! Bár nem mondom, hogy egyszerű lesz, vagy hogy hamar fog menni, de ha már ráveszem magam és elindulok - akár döcögve is - az úton, akkor már megy magától, úgy érzem!
Persze, sok tényező van, külső tényező, ami befolyásolja a hangulatomat! A folytonos iskolai ráhatás az érettségi miatt, a folytonos nyüzsgés, elvárás, tanulás! Ezek már egyből olyan dolgok, amiket nem tudok félretenni, hiszen ezen túl kell esnem a nyáron.
Ilyen még a szürke, havas, hideg tél, amikor nem tudom, hogy ezzel ki, hogy van, de nekem 30-40%-kal mindig rosszabb a hangulatom télen, bármilyen helyzet is van! Ezért is várom már a jóillatú tavaszt, mert akkor boldogabbnak érzem magam. Eltűnik a 30-40%-os borúlátásom, csak úgy magától, ami azért lássuk be, remek dolog!
Egyszóval, ill. kettővel változni szeretnék!

Boldogság

Rájöttem valamire. Már nem ma, hanem úgy az utóbbi időben!
Az ember nem lehet boldog egyfolytában, csak pillanatokban! Persze, erre is rá lehet cáfolni, mint ahogy mindenre, ahogy minden egyes felfedezésre, de minden esetre ez az én helyzetemben abszolút így van!
Mostanában sokszor, sőt inkább egyfolytában negatív vagyok. Bár lehet, hogy ez nem csak mostanra igaz, hanem megváltoztam, alakult az életszeméleletem és ilyen lett. Negatív. Lehet ez nem átmeneti,hanem most már ez lesz. Ilyet lettem és kész! Fene tudja! Mindenesetre, mivel sok mindent nem tehetek, pedig már próbáltam, sodródom az árral és néha nevetek.
Ez a helyzet ébresztett rá a felismerésre, vagyis, hogy pillanatok tesznek boldoggá! Nem kell, hogy egetrengetően nagy pillanat legyen, egy eszméletlen eseménnyel, minden pici pillanatban ott rejtőzhet a boldogság. Mint ahogy a múltkor is. Mikor ültem egy helyiségben. Vártam a bőrfotelben. Szólt a rádióban egy kellemes dal és a kirakat üvegen beszűrűdött a napfény, ami árnyékot vetett a járólapra. Ahogy ott ültem és pár pillanattal az előtt még dühös voltam valami miatt, rájöttem, hogy most már nem vagyok és remekül érzem magam! Remekül éreztem magam abban a pillanatban és remekül éreztem magam attól, hogy rájöttem, hogy remekül érzem magam!
Vagy mikor sétáltunk Győrben. Ahogy kiléptünk az utcára, szállingózott a hó, hideg volt, de kellemesen. Fogták a kezem, néztem a fekete eget a hulló pelyhekkel és tökéletesnek éreztem a pillanatot!
Vagy tegnap is! Mikor 4 lánnyal ültem a szobába, lentről felhallatszott a zene, beszélgettünk. Akkor is úgy éreztem, hogy most jól vagyok és boldog vagyok, hogy itt lehetek és hogy átélhetek ilyen pillanatokat!
Szeretem, mikor átélek egy-egy ilyen pillanatot! Mindegy, hogy mennyi ideig tart, csak pár másodpercig, vagy akár percekig. Teljesen mindegy, a lényeg, hogy átélhettem és rájöhettem, hogy van miért élni, van, ami igazán boldoggá tesz!

Kedd

...szóval aztán nem esett 40 napig!
Most tetszik ez az enyhe idő! Bár ígérnek hidegebbet is! Nem szeretném. TAVASZt szeretnék már nagyon! A szép, kellemes, jóillatú, virágos TAVASZt!

Az kell nekem, azt szeretem!

Feltevés

Most akkor megint 40 napig esni fog????

Veronika meg akar halni, avagy "A haláltudat, mint éltető erő"

Paulo Coelho valóban napjainkban a világ egyik legnépszerűbb írója. Sokakról tudom, hogy olvassák és kedvelik az írót. Nem tudtam, hogy miért olyannyira népszerű, aztán elolvastam az egyik legismertebb művét, a Veronika meg akar halni címűt.
A cím már alapból érdekes, izgalmakat rejtő és olvasásra késztet, hogy kiderüljön, hogy mit is rejt a történet. Hát nem bántam meg, hogy elolvastam! Egyáltalán nem! Sőt úgy érzem, hogy felírta magát a kedvenc könyvek listájára. Ami - egyenlőre - egyáltalán nem hosszú, de bővül. Sőt úgy érzem ez a lista több részre bontható...

Veronika egy fiatal, huszonéves lány, aki egyszercsak úgy dönt, hogy véget vet az életének, egy jó adag altatóval. Semmi különösebb oka nincs a döntésének. Élete rendezett, csendes, semmi szabálysértés vagy elviselhetetlen tragédia nem történt vele. Egyszerűen csak úgy gondolja, már unja, hogy minden napja, élete minden történése ugyanaz a megszokott rutin.
Szobájában várja a halál eljövetelét. Nem tudja, hogy mihez kezdjen magával így a halál előtti percekben, ezért elolvas egy cikket az újságban. Ami valamiféle számítógépes dologról szól, amelynek a címe: "Merre van Szlovénia?". Ezen kezd el gondolkodni a lány. Elgondolja, hogy ír egy levelet a cikk szerzőjének, amelyben kifejti erről a "Merre van Szlovénia?" kérdésről a véleményét. Úgy gondolja, hogy halála után a levél majd nagy port kavar a világban, hogy egy 24 éves lány, e cikk miatt lett öngyilkos. Aztán bekövetkezik a várva várt pillanat. Rosszul lesz és elájul. - Miközben ő úgy érzi, hogy eljött érte a halál. Ez valójában azonban nem történt meg, felébred és egy kórteremben találja magát, lekötözve, miközben mesztelen testét csak egy lepedő takarja. Nem tudja, hogy mit keres itt! Nem tud megszólalni, sem megmozdulni... A cselekmény folytatása során azonban rájön, hogy a híres Villete elmegyógyintézetben van, miután nem sikerült az öngyilkossága, őrültnek "nyilvánították"... Hetekig fekszik kómába. A szívének fele elveszítette a működését, ami által halálra van ítélve. Nem tartja magát őrültnek, de ennek ellenére - mint mindenkivel a Villetében -, úgy bánnak, mintha az lenne. Megismerkedik az itt lakók közül többekkel. Ott van például Zedka, akit igazi barátnőjének tart, mert vele ismerkedett meg először és úgy érzi, ő is normális, ahogy Veronika is. Megismerkedik még Marival, az idős asszonnyal, aki ráébreszti, hogy a halál közelségével bármi, ami megváltozott benne, az teljesen normális és így is kellene élnie az összes embernek, egész életük során. Eduard, a skrizofén fiú, akibe először lesz igazán szerelmes. És a doktor, Igor, aki az őrültek tanulmányozásával foglalkozik. Veronikának ő jósolja meg, hogy körülbelül már csak pár napja, maximum egy hete van, hogy éljen. Ez Veronikában elindít valamit! Rájön, hogy már nem is akar meghalni. Szeretne új életet kezdi, az új - felismert - tudatával, amelytől minden megváltozott benne. Olyan dolgokat tesz, amelyeket régebben nem mert, nem volt bátorsága és még csak gondolni sem mert ezekre a dolgokra. De már késő volt! Visszafordíthatatlan leépülés ment végbe a testében, amely már csak az utolsó pillanatot várja. Folyamatos szívrohamok és rosszul létek gyötörték Veronikát... A lány jelenléte, halálának tudata Zedkában, Mariben, Eduardban és még Igor doktorban is megváltoztatott valamit. Zedka ráeszmélt, hogy neki nem itt a helye. Neki a férjével kell lenni és úgy élni az életüket, házasságukat, ahogy ő azt mindig is tervezte. Meggyógyult, már nem beteg. Ez tudatosult benne.
Mari rájött, hogy mi az igazi célja az életének: Boszniába meg segíteni a gyerekeknek. Rájött, hogy a Villetei élet épp olyan, mint a külső világ. Ugyanúgy működik.
Eduard rájött, hogy nincs egyedül a világban. Megismerte az igazi szeretetet, amelyben már annyit a csalódott. Rájött, hogy ő Veronikához tartozik és hogy ez beteljesüljön, mindent meg is tesz. Ezért megszöknek együtt a Villete falai közül.
Kint úgy viselkednek, mint az őrültek. Kiabálnak az étteremben, káromkodnak, amely miatt mindenki rossz szemmel néz rájuk. Aztán felvennek a ljubljanai dombra, ahol úgy érzi Veronika, hogy eljött a halál ideje és mély álomba merül Eduard karjai között...
(Természetes a történet nem így ér véget. ) Veronika reggel felébred. Eduard erre mondja, hogy valószínűleg csoda történt, kaptak még egy napot...

Persze mondhatni, hogy "hepiend" a történet vége, de ez más. Ez tanulságos, valóságos!
A történet nagyon megfogott. Coelho nem úgy állítja be az őrült szerelpőit, mint valami elmebeteg, holdkóros embereket, hanem hogy az őrültek tudják csak igazán élni az életet! Ők a saját világukban élnek. Ők úgy élnek, azt csinálnak, amit csak akarnak. Ez másokat - persze a Villete falai között nem érdekel - hiszen mindenki tudja róluk, hogy őrültek. De mi van, hogy az őrültség lenne a normális. Nem a megszokott, amelyet valaki kitalált és mindenki követi! Az lenne a valóságos, hogy ha emberek azt tennék, amit akarnak, saját akaratukból, saját elgondolásuk alapján. Mindenki más lenne és senki nem tartaná őket bolodnak!
Coelho ezt a történetét sok tanulságos és megfontolandó dologgal írta tele!
Biztos vagyok benne, hogy a többi műve is tetszeni fog!

És akkor egy hatásos idézettel zárnék, amelyet Igor doktor mondott Veronikának:

" ... a 'normális'-nak mondott emberi viselkedést tanulmányozom. Ezzel a témával már sok orvos foglalkozott, és arra a követekeztetésre jutottak, hogy annak az eldöntése, ki normális és ki nem, csupán megegyezés kérdése. Azaz, ha valamit elegendő ember tart igaznak, az valóban az. Vannak dolgok, amelyeket a józan és diktál: az ing gombolása azért van elöl, mert nagyon meggyűlne vele a bajunk, ha például oldalt lenne, ha pedig hátul lenne, egyenesen lehetetlen lenne begombolni. Ez logikus. Más dolgok viszont csak azért működnek úgy, ahogy működnek, mert az emberek többsége elhiszi, hogy úgy kell működniük."

Beszámoló

Ebben, a 2009-es évben még nem sürgősködtem bejegyzéseket írni! Persze, mert minden lefoglal. Suliba vagyok -ahova egyébként a téliszünet után nem volt könnyű visszaszokni -, vagy tanulok másnapra, ill. dogákra vagy Lorelai-jal és Rory-val múlatom az időt! - Tényleg függő vagyok! Egyértelmű. Már a 7. évad - befejező évad - 2. dvd-nél tartok, szóval lassan újra vége! De nincs semmi veszve! Kezdem a legelejéről! Mire eljutok megint a 4. évadhoz, sok rész újra új lesz! Sőt most majd az eleje is, annak ellenére, hogy azokból sok rész megvan még videókazettán is! - Felvettem, nehogy lemaradjak! :)

×

A tegnapi jeges nap nem volt a kedvencem! Bár hazajöhettünk, szóval már délben itthon voltam. Buszoztam haza, pedig gyalogolni szoktam. De megérte a 200 ft-os út, a tükörjeges járdák helyett. Így is a buszmegállótól hazáig elég volt. - Azt hittem, már sosem érek haza!
Az esernyőmön összefagyott a csapadék, és nem tudtam összehúzni! Vicces volt. Bár tanulságos, mert még mindig jobb, mint hogyha a fejemre esett volna az a mennyiség!

×

Nemsokára szalagavató! Megváltoztatva, új időpont: február 20-a, péntek. - Szerintem más sosem fogunk szalagot hordani...
De legalább a ruhám kész. Félig. Még kell pár kiegészítés, és akkor már teljes lesz! De egyre jobban tetszem magamnak benne. Először nagyon kiábrándultam a látványtól... Bár valószínű leginkább azért, mert nem gyakran - sőt eddig még csak egyszer, esküvőn - volt még rajtam ilyen ruha! Furcsa. Sőt még magassarkúval mennyire az lesz! - Na, még az is kell! És meg kell tanulnom benne járni! - Érdekes lesz!

A Szívek szállodájában élek

Én amúgy sosem voltam sorozat függő, csak ezé az egyé.
Mondjuk a cím fordítás lényegesen mást jelent, mint az eredeti, hiszen az Gilmore Girls - vagyis ugye a főszereplő lányokat jelöli meg. Míg a Szívek szállodája egy kitalált cím. Annyi a köze a sorozathoz, hogy Lorelai, az egyik Gilmore girl, szállodában dolgozik.
A másik kivetnivalóm a vég befejezés, ami szerintem nem illik a sorozathoz. Mondjuk nem is vártam valami nyála, happy endes befejezést, de az igazat megvallva, ez nagyon rosszul lett befejezve. De egyébként ennyi, ami szóvátehető az egész sorozatban! Én rettentően szeretem!
Karácsonyra, kedves Kriszti barátnőmtől megkaptam a hiányzó évadokat! Így most már teljes a létszám a sorozat epizódok terén.
Azóta mindennap néztem 1 vagy 2 részt, de akadt, hogy többet. Azóta kivégeztem az 5. évedat és kezdhetem a 6-at!
Elterveztem, hogy, amint visszakapom a hiányzó 4. évadot Krisztitől, aki egyébként szintén függővé vált, és megszerzem rendesen, mert az utolsó 5-6 részt nem játsza le semmi, ami azért elég bosszantó!
Szóval, amint meglesz hibátlanul az össze epizód, elkezdem előről nézni az egészet! Az össze 7 évadot. Egyszer már láttam, persze pár rész kihagyásával, mert amikor elkezde vetíteni az egyik tévécsatorna, néztem, de mivel hétköznap volt, volt, hogy nem értem rá nézni és így kimaradt pár rész. Így hiánytalanul be kell pótolnom az összes részt!

Szinte átélem és beleélem magam Stars hollow életébe, a Gilmore lányok életébe! Szeretem az iróniát, a poénokat, a nyugodt, vidám, de olykor zűrös életűket. Stars hollow báját, különlegességét, kisvárosságát. A szereplőket. A szereplők egyéniségét, a poénjaikat.
Imádom a sorozatot és kész! Persze sokan leszólják, de cseppet sem zavar. Ez nem olyan tipikus sorozat, más, mint a többi hülye, nyálas sorozat! Ezért szeretem nagyon és ezért vált az egyetlen kedvenc sorozatommá és mániámmá.

Sokszor van, hogy elképzelem, hogy én is ott élek velük!
Szívek szállodája az egyetlen hely, ahol igazán jól érzem magam!